Több embert is hat adag vakcinával oltottak be a fővárosi Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben a napokban - tudta meg a 24.hu.
Úgy tudni, egy tucat emberről van szó.
A vakcinákat ampullákban kapják kézhez az oltópontok, minden egyes ampullában több ember beoltására elegendő oltóanyag van, amit viszont az előírások szerint hígítani kell, csak ezt követően felhasználhatók.
Csakhogy egy szakdolgozó tévedésből nem hígította fel a vakcinát, ez okozta a túladagolást.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette a lap értesüléseit, mondván, emberi mulasztás történt.
Azt írták:
Orvosszakmai megítélésünk szerint, mely az érintett oltakozók 48 órás, részletes utánkövetésén alapul, az általános oltási reakción kívül egészségkárosodás gyanúja nem merül fel
.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!