Nincs pénzem, nincs személyazonosságom, nem vagyok senki és semmi. Igazi zarándokká váltam!

Egy szombathelyi férfi most járja az az el caminót. 3. rész.

Egy szombathelyi házaspár nekifutott a spanyol El Caminónak, azaz a Szent Jakab-útnak. (Ennek részleteit lásd az írás végén.) Az élményeiket Facebook-bejegyzésekben teszik közzé, de engedelmükkel azokat szerkesztett formában megosztjuk olvasóinkkal.

Az első, terjedelmesebb részben összefoglaltuk az első héten történteket, aztán a következő három napról számolunk be.

Ahogy azt az elején eltervezték, az út első felét mindketten, míg a másodikat csak a férj teszi meg.

Át is adjuk a szót:


Június 20. csütörtök

Azzal kezdem, hogy majdnem abba kellett hagynom a Caminót. A korábban említett érzelmi hullámvasutazás semmi ahhoz képest, ami most történt velem.

De haladjunk időrendben. 16-án Foncebadonból indultam. Olasz barátaim előbb elindultak, mondván, hogy úgyis gyorsabb vagyok. Így egyedül kezdtem el reggelizni, mivel a szállás árában már az is benne foglaltatott. A reggelinél összetalálkoztam azzal a holland hölggyel, aki már vacsoránál is mellettem ült. Megint beszélgettünk egy kicsit.

Ez a nap arról nevezetes, hogy itt érjük el a Camino legmagasabb pontját, az Iron Crosst (Cruz de Ferro). Egy hatalmas kőhalom tetején egy faoszlop, és azon egy vaskereszt. A zarándokok többsége itt teszi le a kívánságkövét. A Filmben (The Way, Az út) itt egy megható jelenet van, nagyon rossz időjárási körülmények között. A filmet mindenkinek ajánlom megnézni. Az időjárás pedig nagyon kegyes volt hozzánk, ragyogó napsütés, póló, 20 fok.

Jánosa Gábor
Jánosa Gábor

Nekem is volt egy kövem, amit már legalább 10 napja cipeltem, és Kriszti köve is nálam volt. A lehető legmegfelelőbb kívánság kíséretében letettem mindkettőt. Megint összefutottam a holland nővel, innentől együtt mentünk tovább.

Nagyon érdekes volt hallgatni, sok hasznos gondolatot mondott. De a legjobban annak örültem, hogy némely elméletemet sikerült úgy kifejtenem, hogy láthatóan megértették. Pedig a többsége még olyan friss, hogy magyarul sem hangzott el sehol. Volt szó a Camino céljáról, az élet fontos dolgairól, reinkarnációról. Elmondta, hogy amikor először járt Ausztráliában, látott olyan dolgokat, amikkel már biztosan találkozott előző életében. Még nem csinált regresszív hipnózist, ajánlottam neki.

Egyébként nyugdíjasok, a férje a Philipsnél volt fejlesztő mérnök, most is ő kíséri lakókocsival. 4-5 naponta találkoznak, menetrend szerint. Csak ott, ahol hivatalos kemping is van. A közbülső napokra foglalt szállása van, minden napra. Az olcsóbb alberguekben nem lehet foglalni, érkezési sorrend van. Tehát kb. 15-40€-t fizet éjszakánként.

Mit csinál a férjed, amikor egyedül van? Van egy kutyájuk, olyan, mint egy uszkár, de akkora, mint egy labrador. Azzal foglalkozik, meg nézegeti az útba eső városok nevezetességeit.

Két héttel korábban indult Saint Jeanból, mint én, napi 15-20 km-t megy, így elbúcsúztunk egymástól.

Jánosa Gábor

A következő városka, 5 km-rel a megcélzott Ponferrada előtt Molinaseca volt. Egy kis ékszerdoboz a folyóparton, elég meleg volt, megálltam a rövidre nyírt gyepen, és néztem a parton elterült zarándokokat. Nem időztem sokat, hamar be akartam érni a szállásra. Nagy hely, 130 ágy, kellemes árnyas liget petúniákkal, saját kápolna, minden megvolt, hogy jól érezze magát az ember. Ráadásul olasz barátaim főztek, így részese lehettem egy igazi olasz vacsorának. Persze csak zarándok módra. A pasta volt az első, tonhallal, paradicsommal. Utána jött az ensalada. Érdekes, nálunk ez fordítva szokott lenni. Sör, bor, víz tetszés szerint, desszertnek csokoládé. És persze a duma, megállás nélkül. Igazán jól éreztem magam velük. Későn feküdtem le, már mindenki aludt.

Reggel korán szerettem volna indulni a várható meleg miatt, de nem tudtam, mert a hospitalerok nem találták a kapu kulcsát. Fél hétkor jött Carlo a megfelelő kulcscsomóval. Nem a jelzésen indultam el, bekanyarodtam a városba pár képet készíteni. A napkeltét már a környező dombokról fotóztam. Nyolc órakor megálltam a pulóveremet levenni, addigra már 8 km-t haladtam. Ekkor vettem észre, hogy nem találom a helyén, a nadrágzsebemben a pénztárcám. Öt perc múlva az is kiderül, hogy egyáltalán nincs nálam. Azonnal visszafordultam a szállás irányába. Hívtam Andreát, hátha még nem indultak el, Andrea szeret sokáig aludni.

Jánosa Gábor

Elindultak, de felhívta a tegnap szerzett hospitalero barátját, Carlót, aki elkezdte keresni. Útközben még bementem a szálláshoz közeli benzinkúthoz, tegnap, mivelhogy vasárnap lévén a boltok zárva voltak, ott fizettem utoljára. Nem találtam sem ott, sem a szálláson sehol, pedig mindent átnéztem. Igaz, addigra a takarítók már végeztek a szobákkal. Többször is elmondtam a sztorimat, tanácsokat adtak, tovább kérdezősködtek, végül már a szállás egész személyzete velem foglalkozott, de eredmény nélkül. Még egyszer kipakoltam a zsákom teljes tartalmát. Félelmetes, hogy mennyi mindene van egy zarándoknak. Ami maradt: 60 ezer forint készpénzt, és a jogosítványom. Ami elveszett: az összes euróm, a személyi igazolványom, az egészségbiztosítási kártyám, mindkét bankkártyám. Krisztitől és a fiamtól kértem telefonos segítséget. Nekik ezúton is köszönöm, hogy mind érzelmileg, mind a problémamegoldásban mellettem voltak! El kellett döntenem, hogyan tovább. Milyen módok vannak a pénzhez jutáshoz, és az iratszerzéshez, ami leginkább a repülőre való felszálláshoz kell.

Ott van a Western Union, de irat nélkül az is problémás. Ott van a forintom, de pár órával később az is kiderült, hogy sehol (!) nem foglalkoznak vele, se bank, se posta, ha amerikai dollárom lett volna, abból sem tudok eurót varázsolni. Az azonnali hazajutás tűnt a kézenfekvő megoldásnak, de ez sem látszott egyszerűnek. Fiamnak volt egy ötlete, hogy mivel a számlához két kártya van, ha az elveszettet le is tiltom, a Kriszti társkártyájára még beállíthatok mobil paymentet, tudok vásárolni a boltban, éhen nem halok, bár a szállásokon nem tudok fizetni. Ezt sikerült is beállítani, amíg a rendőrségen a soromra vártam, szerencsére az egyik telóm NFC-s.

A rendőrtiszt korrekt volt velem, bár eltelt némi idő, amíg mindent elmondtam neki. Ő nagyon afelé vitte a történetet, hogy inkább utcai lopás lehetett, és nem a szálláson történt a dolog. A végén kaptam egy jegyzőkönyvet, amit ha Madridban a nagykövetségen bemutatok, kapok ideiglenes, 3 napig érvényes iratokat. Mert nyilván szándékos bűncselekmény van a dologban, a legvalószínűbb az, hogy az ágyra letett nadrágom zsebéből kiemelték a tárcát.

Amíg próbáltam a helyzetből a legtöbbet kihozni, azon járt az eszem, hogy megvannak-e a minimális feltételek ahhoz, hogy befejezzem a Caminót. Kár lenne félbehagyni, ha már itt vagyok, ennyit megtettem, fizikailag rendben vagyok, vannak itt barátaim, ugyanakkor kár lenne túlfeszíteni a húrt, kockáztatni, amikor tudom, hogy jövőre úgyis visszajövünk Krisztivel. Aztán megvilágosodtam. Nincs pénzem, nincs személyazonosságom, nem vagyok senki és semmi. Igazi zarándokká váltam! Majd a Camino segít!

Délután fél ötkor elindultam újra azon az úton, amit ma már elkezdtem. 25 km várt, volt 3 napra való konzervkajám, 1 euróm, és a reményem. Hogy este 10-ig beérek a szállásra. Hogy minden jóra fordul.

El Camino 3. rész
Még több képért kattints!
Jánosa Gábor

Mi az az El Camino?

A Szent Jakab-út (gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Caminó-nak is nevezik) ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből – az ottani keresztényüldözés elől – Észak-Spanyolországba. Itt azon a helyen temették el, ahol most Santiago de Compostela található. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A középkortól kezdve, mikor a Szentföldre menő zarándoklatok ellehetetlenültek, a Camino szerepe felértékelődött. A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi. Ma már nemcsak magukat kifejezetten vallásosnak tartó emberek indulnak el az úton, hanem egyre többen azok is, akik keresnek valamit, keresik önmagukat, keresik különféle kérdéseikre a választ. (Wikipédia)

„Talán túl sok tárgyam van, meg kéne szabadulnom tőlük" - Egy szombathelyi házaspár épp most járja az El Caminót

Egy szombathelyi házaspár ezekben a napokban rója a spanyol El Caminót, azaz a Szent Jakab-utat. (Ennek részleteit lásd az írás végén.) Az élményeiket a Facebook-bejegyzésekben teszik közzé, de engedelmükkel azokat szerkesztett formában megosztjuk olvasóinkkal. Az első, terjedelmesebb részben összefoglaljuk az első héten történteket, hogy aztán később kisebb adagokban számoljunk be az aktuális eseményekről.

Kedves zarándok, este az ágyadban ne internetezz, inkább imádkozz - Egy szombathelyi házaspár épp most járja az El Caminót

Egy szombathelyi házaspár ezekben a napokban rója a spanyol El Caminót, azaz a Szent Jakab-utat. (Ennek részleteit lásd az írás végén.) Az élményeiket a Facebook-bejegyzésekben teszik közzé, de engedelmükkel azokat szerkesztett formában megosztjuk olvasóinkkal. Az első, terjedelmesebb részben összefoglaltuk az első héten történteket, most a következő három napról számolunk be a segítségükkel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

El Camino