„A járvány elmúltával az operatív törzs is már csak készültségi fokozatban működik tovább, így napi sajtótájékoztatót sem tartunk” – mondta kedden Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.
Kiss Róbert még utoljára közölte élőben a hatósági intézkedéseket, majd Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a járványadatokról beszélt és arról, hogy visszahúzódóban van a járvány, illetve az új szabályokról is szót ejtettek.
Az operatív törzs tehát elbúcsúzott, ezzel hivatalosan is lezárták a járvány harmadik hullámát, de a veszélyhelyzet persze azért még tart. Hozzátették, hogy legközelebb pénteken tartanak majd sajtótájékoztatót, de addig is köszönnek mindent.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!