Élethosszig tartó védettséget adhat, ha fertőzés után kapjuk meg az oltást

Ha koronavírus fertőzés után kapjuk meg a védőoltást, a védelem akár az 50-szeresére is növekedhet.

A legújabb amerikai kutatások szerint a fertőzés utáni oltás sokkal nagyobb védelmet ad, mint maga a fertőzésen való átesés vakcina nélkül – írja az egeszsegkalauz.hu. Tavalyi koronavírus fertőzötteket vizsgáltak, és azt találták, hogy a csontvelőben még mindig jelen vannak olyan sejtek, amelyek emlékeznek a vírusra, és szükség esetén képesek antitesteket termelni ellenük.

Scott Hensley, az amerikai Pennsylvaniai Egyetem immunológusa elmondta, hogy a Covid fertőzésen való átesés és azt követően a védőoltás után az immunrendszer hosszú ideig képes lesz reagálni a kórokozó újabb támadására. Hasonlóan látja a helyzetet Michel Nussenzweig, az amerikai Rockefeller Egyetem immunológusa is, aki szerint így még a mutációk ellen is védettek lehetünk - idézi a hvg.hu.

Ehhez képest az, aki csak átesett a betegségen, de nem oltatta magát, és az, aki oltatta magát, de nem volt beteg, nem számíthat ennyire erős védelemre. Amikor a szervezet először találkozik a fertőzéssel, a B-sejtek gyorsan szaporodnak, és nagy mennyiségben termelnek antitesteket. Miután a betolakodót sikerült legyőzniük, egy részük a csontvelőben raktározódik el, és mérsékelt mennyiségű antitestet termel.

A washingtoni St. Louis-i Egyetem kutatói a koronavírus miatt termelődő B-sejteket vizsgálták. Úgy találták, hogy az antitestjeik mennyisége a fertőzés után 4 hónappal gyorsan, majd lassuló ütemben csökkentek. A kutatók 7 hónappal a fertőzés után is vettek mintát 19 embertől, és közülük 15-nek volt értékelhető mennyiségű B-sejtje, a többieknek nem. Ennyi idő elteltével már már szükség van védőoltásra.

A másik kutatócsoport megvizsgálta azokat, akik amellett, hogy felépültek a fertőzésből, megkapták a Moderna vagy a Pfizer oltásokat is. Úgy találták, hogy a Covid-19 semlegesítésére szolgáló antitestek a fertőzés utáni 6–12 hónap között változatlan számban voltak jelen a szervezetben.

A memória B-sejtek tovább fejlődtek, és a különböző variánsok ellen is védelmet nyújtottak. A kutatás szerint az, hogy a fertőzés után valaki védőoltást is kapott, a szervezet ellenálló képességét nagyjából 50-szeresére növelte, vagyis, ha fertőzés után adatjuk be az oltást, sokkal hosszabb ideig tarthat a védelem – vonja le a következtetést a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19