Elhunyt Koltai János, a Szomszédok Gábor Gáborja

90 éves volt.

Életének 91. évében elhunyt Koltai János Jászai Mari-díjas színművész, díszlettervező, filmrendező és képzőművész, írja a Fidelio.hu.

Koltai János 1935. június 8-án született Budapesten. Színészként elsősorban karakterszerepek megformálásával aratott sikert. Több előadás díszleteit is ő tervezte. A Budapest Filmstúdió és a Balázs Béla Filmstúdió munkatársa volt, ahol kisfilmeket készített.

A Képzőművészeti Főiskolán 1959-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán pedig 1963-ban végzett. Akkor szerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol két évet töltött. 1965 után a Madách Színház tagja volt.

Munkásságát 1976-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el.

Koltai a magyar közönség számára ismert lehet a Szomszédok című magyar teleregényből is, amelyben a mindig tettre kész Gábor Gábort játszotta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra