Kik azok a jelöltek, akik közül választani lehet Vas megyében az ellenzéki előválasztáson?

Alakul a lista, de még lehetnek változások.

Már jó ideje tudjuk, hogy az ellenzéki pártok közös jelöltekkel akarnak indulni a 2022-es országgyűlési választásokon. Logikus a lépés, hiszen a Fidesz magába olvasztott már - szinte - minden, magát jobboldalinak tartó pártot, gyakorlatilag egyedül lesz a politikai paletta ezen oldalán.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az ellenzéki pártoknak így egyetlen, nagy tömbbe kell szerveződniük, hogy megküzdjenek egy olyan párttal, amelyik elviszi a kormányoldal szimpatizánsainak összes szavazatát.

A kormányváltást akaró ellenzéki pártok már tavaly megállapodtak a közös indulásban, és abban, hogy minden választókerületben egy közös jelöltjük áll majd szemben a Fidesz jelöltjével, és országos listát is csak egy közöset állítanak.

A múlt héten egy etikai kódexet is elfogadtak Előválasztási etikai kódexet fogadtak el az ellenzéki pártok 2021. April 15. 09:02 , majd az elválasztás menetrendjét is közölték Elkészült az ellenzéki előválasztás pontos menetrendje 2021. April 16. 17:44 . Ebből kiderül, hogy
  • Július 26-tól kérik a jelöltek bejelentkezését, nyilatkozataik leadását, frakcióba jelentkezését.
  • Augusztus 23-tól vehetik fel a jelöltek a jelöltségükhöz szükséges aláírások gyűjtőíveit.
  • Szeptember 6-án délelőttig kell leadniuk a jelölteknek a megfelelő számú ajánló aláírást tartalmazó gyűjtőíveket.
  • Szeptember 18. és 26. között lesz az előválasztás első fordulója, ekkor választják meg az országgyűlési egyéni választókerületi jelölteket, illetve ekkor lehet voksolni a miniszterelnök-jelöltekre is. Aki a képviselőjelölt-jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapja, azt a személyt indítja a 2022-es tavaszi országgyűlési választáson az adott választókerületi mandátumért a hatpárti ellenzéki együttműködés. Ha a miniszterelnökjelölt-jelöltek közül senki nem szerzi meg a szavazatok abszolút többségét, vagyis az összes voks felét és annál legalább egy szavazattal többet, akkor második forduló következik.
  • Október 4. és 10. között lesz a második forduló.
  • A menetrendből látható, hogy júliusig kell eldönteniük a pártoknak, kiket indítanak az előválasztáson, de már most is érkeznek bejelentések. Ezért megkerestük a Vas megyében működő, az ellenzéki előválasztásban részt vevő pártokat azzal a kérdéssel, eldőlt-e már, hogy kiket indítanak a Vas megye három választókerületében az előválasztáson.

    Van olyan párt, ahol már teljes a lista, van, ahol egy-egy választókerületben nevezték meg a jelölteket, és van, ahol még nincs döntés. Nézzük őket sorban:

    Demokratikus Koalíció (DK)

    A DK két választókerületben indít saját jelöltet.

    Vas megye 1. választókerület (Szombathely és 11 környező település): Czeglédy Csaba] Czeglédy Csaba hivatalosan is a DK szombathelyi országgyűlési képviselőjelöltje 2021. April 08. 09:11 Vas megye 2. választókerület (Sárvár, Kőszeg, Celldömölk és térségük): Szilágyi Tamás

    Vas megye 3. választókerület (Körmend, Szentgotthárd, Vasvár, Jánosháza és térségük: Ipkovich Györgyöt, az MSZP jelöltjét támogatják Ipkovich György az MSZP jelöltjeként, a DK támogatásával indul az ellenzéki előválasztáson 2021. February 27. 11:51 .

    Momentum

    A fiatal párt a vasi 1-es körzetben még nem jelentette be a jelöltjét.

    2. választókerület: Bányai-Németh Gábor

    3. választókerület: Pleva Dániel

    Jobbik

    Szalai Bálint, a párt szombathelyi választókerületi elnöke kérdésünkre azt mondta, a Jobbik már korábban bejelentette, hogy nem minden választókerületben indítanak jelöltet. Vas megyében megtalálták mindhárom jelöltjüket, de indulásukról még nincs végleges döntés, zajlanak az egyeztetések.

    MSZP

    Horváth Soma, a párt Vas megyei elnöke azt mondta, csak egy választókerületben van döntés a jelöltről, ez a 3-as. A 2-esben is lesz saját jelöltjük, az 1-esben mg tárgyalnak. Mint mondta, mindhárom körzetben tudnak jelöltet állítani, de lehet, hogy már az előválasztáson is más párt(ok)kal közösen indulnak, hiszen az a céljuk, hogy a legjobb jelölteket találják meg.

    3. körzet: Ipkovich György Ipkovich György az MSZP jelöltjeként, a DK támogatásával indul az ellenzéki előválasztáson 2021. February 27. 11:51 , őt a DK is támogatja

    LMP

    1. választókerület: Ungár Péter Ungár Péter már hivatalosan is Szombathely országgyűlési képviselője szeretne lenni 2020. November 04. 13:54

    Németh Ákos, az LMP vasi elnöke azt mondta, a 2-es és 3-as körzetben még folynak az egyeztetések, nem kizárt, hogy más párt jelöltjét támogatják.

    Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP)

    A párt szombathelyi szervezője, Pavelkovits Petra kérdésünkre elmondta, a jövő héten várható a döntés arról, hogy a kétfarkúak beszállnak-e az előválasztásba, és hogy hol indítanak saját jelöltet.

    Független jelölt

    Ritka, de volt már rá példa, hogy független jelölt induljon az országgyűlési választáson. Most az ellenzéki előválasztáson lesz független jelölt a 3-as választókerületben, mégpedig Bana Tibor Bana Tibor választókerületet vált, már nem Szombathely, hanem a vasi 3-as körzet képviselője szeretne lenni 2021. April 20. 14:29 , aki korábban a Jobbik tagja volt, és háromszor is a Jobbik országos listájáról szerzett mandátumot. Őt most egy civil szervezet, a Közösen Vas Megyéért Egyesület és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja.

    Az ellenzéki előválasztás jelöltállítását a továbbiakban is figyelemmel kísérjük.

    adó 1% nyugat.hu 2025

    Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

    A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
    Tovább a felajánláshoz!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet