EMA: gyengíthetik az immunrendszert az emlékeztető oltások

Figyelmeztetést adtak ki.

Gyengíthetik az immunrendszert és kifáraszthatják az embereket a négyhavonta megismételt megerősítő oltások – figyelmeztetett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a portfolio.hu beszámolója szerint. A megerősítő oltásokat be lehet adni egyszer vagy talán kétszer, de ez nem olyasmi, amit állandóan meg kellene ismételni – fogalmazott Marco Cavaleri, az EMA vakcinastratégiáért felelős igazgatója, miután több ország már a második megerősítő oltás bevezetését fontolgatja, sőt Izraelben már meg is kezdődött a negyedik oltások beadása.

Az EMA azt javasolja, hogy az egyes országok inkább a hideg évszakok beköszöntéhez kössék az újabb koronavírus elleni oltásokat, ahogy az influenza elleni oltásoknál is történik.

Az is kiderült, hogy a hatóság legkorábban áprilisban hagyhat jóvá specifikus vírusvariáns, vagyis az omikron elleni vakcinát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19