Felújítja Szombathely emblematikus emlékművét a Tóvendéglő új tulajdonosa

A Metal Hungária Zrt. szakemberei az önkormányzattal egyeztetnek a részletekről.

„Előrehaladott egyeztetés zajlik az önkormányzat és cégünk között a szombathelyi felszabadulási emlékmű rehabilitációjáról” – tájékoztatta lapunkat a Metal Hungária Holding Zrt. két vezetője, Köncz Miklós gazdasági és Kása Zsolt műszaki igazgató.

szombathelyi Felszabadulási emlékmű
Galériákban az emlékmű és környezete mostani állapota látható
Mészáros D. Zsolt

Hozzátették, a felújítás az emlékmű környezetét is érinti, a terület szabadidős, és sporttevékenység célú marad. A további részletekről az önkormányzattal zajló egyeztetések után tudnak beszámolni.

A Metal Hungária Holding Zrt. vásárolta meg Szombathely régen és ma - A felszabadulási emlékmű 2018. May 06. 20:16 tavalyelőtt nyáron a Csónakázótó partján álló Tóvendéglő épületét is, a vendéglő 2020 végén be is zárt. Mint pár nap múlva kiderült, az új tulajdonos irodaházzá alakítja Jövőre irodaház lesz a szombathelyi Tóvendéglő helyén 2020. August 28. 14:36 az épületet, amelyben rendezvényterem funkciót is kialakítanak.

szombathelyi Felszabadulási emlékmű
Galériákban az emlékmű és környezete mostani állapota látható
Mészáros D. Zsolt

Ígéretük szerint igényes, környezettudatos, a 21. század elvárásainak megfelelő, korszerű, a helyi lakosok számára is komfortos, élhető és használható környezetet alakítanak ki.

Azt is megtudtuk, hogy a zrt. az önkormányzattal folytatott együttműködés keretében a város egyik meghatározó közösségi célú fejlesztését, a fedett jégcsarnok befejezési munkálatait is támogatta anyagilag, ami várhatóan tavaszra készül el Talán tavaszra megnyílik a szombathelyi jégcsarnok 2022. January 21. 11:39 .

szombathelyi Felszabadulási emlékmű
Galériákban az emlékmű és környezete mostani állapota látható
Mészáros D. Zsolt

A szombathelyi emlékmű

A felszabadulási emlékmű Heckenast János Ybl-díjas építészmérnök tervei alapján készült és 1970. április 4-én avatták fel. A 29 méter magas emlékmű építéséhez 414 köbméter betont használtak fel. A tövében kialakított felvonulási területen 1989-ig politikai ünnepségeket (egyebek között a KISZ-tagok városi avatóit) rendezték meg, körvonala a város szocialista címerének is részét képezte.

szombathelyi Felszabadulási emlékmű
Galériákban az emlékmű és környezete mostani állapota látható
Mészáros D. Zsolt

Az azóta eltelt majdnem bő három évtizedben az emlékmű és környezetének állapota leromlott, ennek ellenére továbbra is kedvelt kiránduló célpontja városiaknak.

Bár a téli időszakban remek szánkózó dombként szolgál, s időről időre lenyűgöző hátteret ad az itteni zöldövezetbe hozott nagyrendezvényekhez és koncertekhez, de felújítása már nem várhat sokáig, a mellette lévő lépcső már balesetveszélyes .

Nemrég napvilágot látott egy elképzelés, hogy az emlékmű mellett egy kilátót Mertek nagyot álmodni – Egy monumentális, multifunkcionális szombathelyi kilátó a láthatáron 2021. July 23. 11:30 építsenek, de ez egyelőre csak papíron létezik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra