Bár lényegi változások a külső megjelenésében nem igazán történtek, kétségtelen, hogy az emlékműdomb tetején álló és a városra remek kilátást kínáló felszabadulási emlékmű jelenlegi helyzete - mint az a bizonyos minden betegséget szemléltető állatorvosi ló - remekül vetíti ki a fizikai térbe a múltunkhoz-közelmúltunkhoz való viszonyunk rendezetlenségét és zavarait.
Támogasd a Nyugat.hu-t!
Az emlékmű létesítésének gondolta 1968-ban vetődött fel a város pártállami vezetésében. Az ötlet nyilvánvalóan összefüggésben volt a fasizmus alóli felszabadulás akkor nemzeti ünnepnek számító 25. évfordulójának közeledtével. No, és persze remek lehetőségnek látszott az építmény helyéül kijelölt terület tövében akkorra már kialakult pihenő-szabadidős terület (Jókai park, Csónakázó-tó, skanzen, kemping, Claudius Szálloda, Tófürdő) ideológiailag jelképes „megkoronázására” is. A pályázati kiírás 1968. januárjában jelent meg, döntésre pedig júniusban került sor.
A beérkezett hét pályamű közül a bírálók egyet sem találtak hiba nélkülinek - végül a városban ekkor már több középületet tervező, a pályázatra két tervet is beadó Heckenast János építész koncepcióit támogatták, és az azokról később elkészült makettek bemutatása után végül a lobogó zászlókat idéző elképzelést ítélték megvalósítandónak. A kivitelezési tervek megrendelése az év decemberében történt meg, maguk a tervek pedig a következő év márciusára készültek el. A kivitelezésre így rendelkezésre álló szoros határidő miatt például az emlékmű körüli terület rendezéséhez jelentős és szervezett társadalmi munkát (például a város középiskolásainak részvételét) is igénybe kellett venni. Az avatásra az előre kitűzött időpontban, 1970. április 4-én végül sor került.
A 29 méter magas emlékmű építéséhez 414 köbméter betont használtak fel. Az építmény ideológiai üzenetét a magasabbra törő jobb oldali szárnyára kihelyezett (és a rendszerváltás után onnan eltávolított) vörös(réz) csillag, illetve a szárnyak találkozásnál keretben olvasható 1945-ös felirat sugározta legjobban. Bár a kompozíció jelentéséről többféle nézet ismert, ami biztosan kijelenthető: a szombathelyi felszabadulási emlékmű a háború utáni modernista magyar építészet egyik karakteres alkotása, a maga dinamizmusával, feszültségével és impozáns méreteivel pedig mindenképpen a korszak jelentős lenyomata. A tövében kialakított felvonulási területen a 1989-ig politikai ünnepségeket (egyebek között a KISZ-tagok városi avatóit) rendezték meg, körvonala a város szocialista címerének is részét képezte.
Az azóta eltelt majdnem kereken három évtizedben az emlékmű és közvetlen környezetének hasznosítása, új funkcióval megtöltése javarészt kudarcos történetnek látszik. Bár továbbra is kedvelt kiránduló célpontja városiaknak, bár a téli időszakban remek szánkózó dombként szolgál, s időről-időre lenyűgöző hátteret ad az itteni zöldövezetbe hozott nagyrendezvényekhez és koncertekhez - külseje, a hozzá vezető lépcső és utak, illetve a domb tetején egykor kialakított tér állapota egyre elkeserítőbb. A városban az utóbbi évtizedekben sorra megvalósuló nagyberuházások sorából - a szomszédos Csónakázó-tó modernizálása ellenére - egyelőre rendre kimaradt.
