Teltházas jótékonysági gálaestet rendezett az Energy Dance Team a szombathelyi Történelmi Témaparkban hétvégén, mellyel a koronavírus-járvány alatt árván maradt gyerekeknek gyűjtöttek.
A hip-hop és modern tánc mellett az Ataru Taiko dobegyüttessel, Kovács Pállal, Mészárosné Lengyel Szabinával, Balogh Rudolffal, Kelemen Zoltánnal, Kótai Danával és Kiss Tamással együtt dolgozva alkottak meg egy sokszínű produkciót a pandémia alatt átélt érzelmeikről, élményeikről, melyet minden néző valamilyen szinten magáénak érezhetett.
A továbbra is tartó járványhelyzet pozitívabb megélésére ösztönöz az előadás mondanivalója, mi szerint: „A belső öröm a belső erő: aki megtanul örülni, az élni tanul meg.” (Czetter Ibolya)
Az egyesület egyébként továbbbra is várja a táncolni vágyókat a szeptember 6-ától tartó nyílt hetére a Domus üzletközpontban lévő tánctermébe. Részletek megtalálhatóak az egyesület Facebook- és Instagram-oldalán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!