Frissítés: Megszólalt egy másik dolgozó is
Egy másik olvasónk is írt nekünk, ő azt mondja, hogy vannak légkondik a csarnokban, és működnek is. Sőt, olyannyira jól mennek, hogy a fölötte lévő klímát rendszeresen le kell kapcsolnia, mert már fázik tőle. Mint mondja, már erre is hoztak intézkedést, légterelőket szereltek fel, hogy ne fázzanak a légkondi alatt dolgozók.
Azt elismeri, hogy a gépek közelében melegebb lehet, de szerinte közel sem olyan meleg a csarnok, hogy ott valaki hőgutát kapjon. Azt még hozzátette, hogy a dolgozók szódát is kapnak, amiből annyit ihatnak, amennyit csak akarnak. Emellett még egy munkacsoportot is létrehoztak a környezet és munkavédelem fejlesztésére, amibe bármely dolgozó beléphetett, amikor megalapították.
Eddig írtuk
Éppen beköszöntött a kánikula, amikor levelet kaptunk arról, hogy az Epcos szombathelyi üzemében szenvednek az emberek a hőségtől.
32-35 fok van a csarnokban. Egyes gépek mellett ennél jóval több, a dolgozókról szakad a víz és szédülnek. Több mint 10 éve ígérik az elavult szellőzőrendszer cseréjét klímákra, de mint sok minden más ez is csak ígéret - írta levelében olvasónk.
Megkerestük hát a céget, ahonnan gyorsan jött a válasz, azt írták, a cég mindent megtesz a megfelelő munkafeltételekért, és a dolgozók el is mondhatják véleményüket, panaszaikat. Hozzáteszik, a vállalat minden üzemében beépített légtechnikai berendezések biztosítják, hogy a belső hőmérsékletet megfelelő szinten tartsa.
Mi pedig, várjuk a további észrevételeket, nem csak az Epcosból, hanem a város többi üzeméből is.
Az Epcos válasza
Az EPCOS a legmagasabb szinten betartja a munkabiztonságiés munkaegészségügyi előírásokat. Mindent megtesz azért, hogy megfelelő, biztonságos munkafeltételeket biztosítson munkatársai számára. A jó közérzetet biztosító munkakörülmények kialakításában a vállalat messzemenőkig figyelembe veszi a munkatársak visszajelzéseit is. Számos fórum áll rendelkezésre, amelyeken a dolgozók jelezhetik igényeiket, elmondhatják véleményüket. Amennyiben ezek azonnali intézkedést kívánnak, ez minden esetben megtörténik.
Az EPCOS munkatársak komfortérzetének növelése érdekében minden üzemegységben már az adott üzemek építésekor kialakította a hőmérsékletet szabályozó légtechnikai berendezéseket. A vállalat valamennyi üzemegységében beépített légtechnikai berendezések biztosítják, hogy a belső hőmérsékletet megfelelő szinten tartsa. Az üzemekben alkalmazott klímaberendezések a befújt levegő hőmérsékletét szabályozzák; a belső hőmérsékletet az adott évszakhoz, a külső időjárási viszonyokhoz, illetve az ott végzett munka jellegéhez is igazítva állítjuk be.
Munkatársaink számára valamennyi termelési egységben és az irodákban is védőitalt biztosítunk az év minden napján, a kinti időjárási viszonyoktól függetlenül is. Mivel a védőital munkatársaink számára korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, a belső hőmérsékletet pedig megfelelően szabályozott, így a hőségriadó miatt további intézkedésre az EPCOS-nál nincs szükség.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!