Érkezik a gyógyszertárakba az otthoni Covid-gyorsteszt

Ujjbegyvérből beazonosítható a tünetes betegek fertőzöttsége, a múltbeli, már lezajlott fertőzés, illetve az oltottak védettsége.

A napokban kerül a hazai gyógyszertárakba az első, otthon is használható Covid-gyorsteszt - hívta fel a figyelmet a napi.hu. Mint a lap írja, a Biosynex Autotest Covid-19 az első olyan, Magyarországon forgalomba kerülő gyorsteszt, amit otthoni használatra is engedélyeztek.

A teszt a napokban már kapható lesz a gyógyszertárakban, és segítségével a múltban, tünetekkel vagy azok nélkül lezajlott fertőzések is azonosíthatóak. De hasznos lehet azok számára is, akik már megkapták a koronavírus elleni védőoltást és szeretnének meggyőződni arról, hogy biztosan kialakult náluk a védettség a fertőzéssel szemben.

Fontos azonban, hogy mivel a teszt a szervezet vírusra adott válaszreakcióját mutatja ki, az éppen kezdődő fertőzést nem jelzi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19