Az uraiújfalui zsebernyő bekerülhet a Kőszegi vár, a Vasi Skanzen és a Jeli Arborétum mellé

A tizenkettedik Esernyőfesztiválon jelentették be a hírt.

A hétvégén tizenkettedik alkalommal rendezték meg az uraiújfalui Esernyőfesztivált. A fesztivál többek között azért fontos a falu lakosságának, mert a Balogh-fivérek itt alkották meg Tudta? Vas megyében találták fel az összecsukható esernyőt 2019. June 03. 20:34 a kis méretű, úgynevezett zsebernyőt. Aki esetleg nem hallott a Balogh családról és tevékenységükről, az a Művelődési Ház és Könyvtárban berendezett kiállításon tájékozódhat.

Az informatív kiállításon a zsebernyő feltalálása mellett, a Balogh család életébe is betekinthetünk. Egyedül csak az furcsa, hogy a Művelődési Ház színpadán nem kicsi, hanem nagy méretű esernyőket helyeztek el. De a különféle képek, portrék, kiállított tárgyak kárpótolják a látogatókat.

Esernyőfesztivál
Varga Mátyás

A megnyitó ünnepségen Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke bejelentette, hogy Vargyai Vilmos polgármesterrel felterjesztik a Balogh család szellemi hagyatékát a Vas Megyei Értéktár szellemi örökségei közé. Ez azért jelentős, mert az Értéktárban olyan dolgokat találunk, mint a Kőszegi vár, a Vasi Skanzen, a Jeli Arborétum, vagy a Ság-hegy krátere a Trianoni emlékkereszttel.

A megnyitón elhangzott beszédeket egy-egy vers szakította félbe, ami a mindennapi kenyérről szólt, és felsorolta, hogy miért jó magyarnak lenni. A helyi gyülekezetek vezetői az ünnepség zárásaként megáldották az új kenyeret. A rendkívül tömör, ám annál finomabb kenyérből minden jelenlévő kapott egy darabot.

Esernyőfesztivál
Varga Mátyás

Ezután a helyi színjátszócsoport előadása és táncos produkciója következett. Jó volt hallani, hogy a

Mi vagyunk a Grund

ennyire népszerű a gyermekek körében. A nap további részében fellépett a répcelaki Ümmögő Néptáncegyüttes. Őket a sárvári mazsorettek pörgős műsora váltotta, majd hat órakor az

Újfalusi csajok

derítették jó kedvre a közönséget. Este nyolc órától pedig Delhusa Gjon szórakoztatta a falu lakosságát.

Akiket a programok esetleg kevésbé kötöttek le, kistermelőktől vásárolhattak. A mézen át a karkötőkön, nyakláncokon kívül, különféle műanyag játékok közül lehetett válogatni. A rendezvényt tombola, este tíz órakor tűzijáték és retró utcabál zárta.

Esernyőfesztivál
Varga Mátyás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra