Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az átlagmagyar nem, csak egy szűk hatalmi elit érheti el a nyugati életszínvonalat

Megvan az oka, hogy nálunk miért nem stabilizálódott a parlamentáris demokrácia.

Noha a kormány- és Fidesz-kommunikáció szerint a Nyugat erősen hanyatlik, feladja identitását és gyökereit, azért az átlagmagyar nyugati életszínvonalat szeretne magának. És hiába vannak kormányálmok Európa motorjáról, Magyarország vezető szerepéről, soha nem érjük utol a nyugatot.

Ezt nem mi mondjuk, már 1990-ben megírta "A fejlődés illúziója" című tanulmányában Giovanni Arrighi (1937–2009) olasz-amerikai szociológus. (A tanulmány itt olvasható magyarul.)

Kirekesztés és kizsákmányolás

Arrighi arra volt kíváncsi, hogy az 1989-es, 1990-es eufória után az általa félperifériának nevezett térség, vagyis a volt szocialista országok képesek lesznek-e felzárkózni a fejlett Nyugathoz , amit ő centrumnak hív.

A tanulmány azonban nem csak erre a kérdésre ad választ, hanem az ezredforduló után történtekre is . Amivel persze lehet vitatkozni, de a tények eléggé alátámasztják az elméletet.

Arrighi szerint bele volt kódolva a rendszerbe, hogy a rendszerváltás környéki, felzárkózási álmok viszonylag gyorsan romba dőlnek. Ez így is történt, a rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt egyetlen posztkommunista államnak sem sikerült betörnie a centrum országai közé .

A szociológus azt írta 1990-ben, hogy a felzárkózás elmaradása két fő mechanizmus köszönhető, a kirekesztésnek és a kizsákmányolásnak .

Olcsó és kevésbé szervezett munkaerő, állami támogatások

A transznacionális munkamegosztásról van szó, ami magyarul azt jelenti, hogy a transznacionális vállalatok (köznyelvben multik)beruházásokat hajtanak végre ezekben az országokban, és kihasználják az olcsóbb és kevésbé szervezett munkaerőt . Ezt mi is látjuk már bő 31 éve.

Ha egy ország nem hajlandó beengedni a multikat , nem ad nekik adókedvezményeket, nem tartja alacsonyan a munkabért, akkor kirekesztik ebből a munkamegosztásból, és esélye sem lesz a fejlődésre , hiszen a gazdaság ma már globálisan működik.

Ha beengedi, akkor viszont kizsákmányolják. Alacsonyan kell tartani a béreket, az államnak támogatnia kell a multik beruházásait, úgy kell alakítania a munkajogi törvényeket, hogy az a multiknak kedvezzen.

Így viszont mindig alárendelt szerepben marad az adott ország, és esélye sincs a felzárkózásra . Ráadásul Arrighi szerint mindehhez hozzájön, hogy a félperiféria országai (jelen esetben a posztkommunista országok) csak úgy tudnak saját maguk számára előnyöket szerezni, ha egymást tapossák le a felemelkedésért folytatott – nemesnek aligha tekinthető – küzdelemben, és elszívják egymás elől a levegőt .

A demokráciához jólét kell

Arrighi felteszi azt a kérdést is, hogy a demokratikus értékek kárpótolhatnak-e minket azért, mert életszínvonalban mindig lemaradásban leszünk a centrumhoz képest. Ilyen a jól szabályozott (szociális) piacgazdaság, a liberális jogállam, az alkotmányos demokrácia, a többpártrendszerű parlamenti versenygazdaság, a bátor és öntevékeny állampolgárok szabad kezdeményezéseiből szerveződő autonóm civil társadalom .

A válasz kiábrándító: a szociológus szerint ugyanis a félperifériás országokban soha nem lesz valódi parlamentáris demokrácia.

Az igazi demokráciához ugyanis jólét és öntudatos állampolgárok kellenek , mert csak a jólétben élő és öntudatos polgárok képesek megakadályozni a kizsákmányolásukat, és képesek élni a fejlődési lehetőségekkel.

A szociológus azt is vizsgálta, milyen politikai rendszerek jöhetnek létre a félperifériába ragadt országokban . Erre nem tudott pontos választ adni, de amit leírt, az nagyon hasonlít a jelenlegi magyarországi rendszerre mint a parlamenti demokrácia és a parancsuralmi rendszerek keverékére .

Ezért folyt a politikai harc

Arrighi szerint viszont mindez nem zárja ki, hogy legyenek olyanok, akik ezekben az országokban is elérik a nyugati életszínvonalat. Dél-Európa és Latin-Amerika korábbi példáit vizsgálva azt írta, hogy a félperifériás társadalom egyes osztályai és csoportjai elérhetik a gazdagság olyan szintjét, mint a centrum azonos osztályai és csoportjai .

Ezért a szerepért folyt az elmúlt három évtizedben a politikai verseny , és 2010 után kiderült, hogy melyik csoport nyerte ezt meg. A győztesek ezúttal mindent vittek, az alul maradottakat pedig szisztematikusan kiszorították.

A nemzetgazdaságban megtermelt, illetve más területekről kiszivattyúzott források így ugyanúgy a saját hálózatuk jólétének és gazdasági felzárkóztatásának célját szolgálják, ahogyan európai uniós források jelentős tételeit is ennek a célnak rendelték alá.

Arrighi tanulmánya itt olvasható magyarul .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény

Tovább az oldalra