Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az átlagmagyar nem, csak egy szűk hatalmi elit érheti el a nyugati életszínvonalat

Megvan az oka, hogy nálunk miért nem stabilizálódott a parlamentáris demokrácia.

Noha a kormány- és Fidesz-kommunikáció szerint a Nyugat erősen hanyatlik, feladja identitását és gyökereit, azért az átlagmagyar nyugati életszínvonalat szeretne magának. És hiába vannak kormányálmok Európa motorjáról, Magyarország vezető szerepéről, soha nem érjük utol a nyugatot.

Ezt nem mi mondjuk, már 1990-ben megírta "A fejlődés illúziója" című tanulmányában Giovanni Arrighi (1937–2009) olasz-amerikai szociológus. (A tanulmány itt olvasható magyarul.)

Kirekesztés és kizsákmányolás

Arrighi arra volt kíváncsi, hogy az 1989-es, 1990-es eufória után az általa félperifériának nevezett térség, vagyis a volt szocialista országok képesek lesznek-e felzárkózni a fejlett Nyugathoz , amit ő centrumnak hív.

A tanulmány azonban nem csak erre a kérdésre ad választ, hanem az ezredforduló után történtekre is . Amivel persze lehet vitatkozni, de a tények eléggé alátámasztják az elméletet.

Arrighi szerint bele volt kódolva a rendszerbe, hogy a rendszerváltás környéki, felzárkózási álmok viszonylag gyorsan romba dőlnek. Ez így is történt, a rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt egyetlen posztkommunista államnak sem sikerült betörnie a centrum országai közé .

A szociológus azt írta 1990-ben, hogy a felzárkózás elmaradása két fő mechanizmus köszönhető, a kirekesztésnek és a kizsákmányolásnak .

Olcsó és kevésbé szervezett munkaerő, állami támogatások

A transznacionális munkamegosztásról van szó, ami magyarul azt jelenti, hogy a transznacionális vállalatok (köznyelvben multik)beruházásokat hajtanak végre ezekben az országokban, és kihasználják az olcsóbb és kevésbé szervezett munkaerőt . Ezt mi is látjuk már bő 31 éve.

Ha egy ország nem hajlandó beengedni a multikat , nem ad nekik adókedvezményeket, nem tartja alacsonyan a munkabért, akkor kirekesztik ebből a munkamegosztásból, és esélye sem lesz a fejlődésre , hiszen a gazdaság ma már globálisan működik.

Ha beengedi, akkor viszont kizsákmányolják. Alacsonyan kell tartani a béreket, az államnak támogatnia kell a multik beruházásait, úgy kell alakítania a munkajogi törvényeket, hogy az a multiknak kedvezzen.

Így viszont mindig alárendelt szerepben marad az adott ország, és esélye sincs a felzárkózásra . Ráadásul Arrighi szerint mindehhez hozzájön, hogy a félperiféria országai (jelen esetben a posztkommunista országok) csak úgy tudnak saját maguk számára előnyöket szerezni, ha egymást tapossák le a felemelkedésért folytatott – nemesnek aligha tekinthető – küzdelemben, és elszívják egymás elől a levegőt .

A demokráciához jólét kell

Arrighi felteszi azt a kérdést is, hogy a demokratikus értékek kárpótolhatnak-e minket azért, mert életszínvonalban mindig lemaradásban leszünk a centrumhoz képest. Ilyen a jól szabályozott (szociális) piacgazdaság, a liberális jogállam, az alkotmányos demokrácia, a többpártrendszerű parlamenti versenygazdaság, a bátor és öntevékeny állampolgárok szabad kezdeményezéseiből szerveződő autonóm civil társadalom .

A válasz kiábrándító: a szociológus szerint ugyanis a félperifériás országokban soha nem lesz valódi parlamentáris demokrácia.

Az igazi demokráciához ugyanis jólét és öntudatos állampolgárok kellenek , mert csak a jólétben élő és öntudatos polgárok képesek megakadályozni a kizsákmányolásukat, és képesek élni a fejlődési lehetőségekkel.

A szociológus azt is vizsgálta, milyen politikai rendszerek jöhetnek létre a félperifériába ragadt országokban . Erre nem tudott pontos választ adni, de amit leírt, az nagyon hasonlít a jelenlegi magyarországi rendszerre mint a parlamenti demokrácia és a parancsuralmi rendszerek keverékére .

Ezért folyt a politikai harc

Arrighi szerint viszont mindez nem zárja ki, hogy legyenek olyanok, akik ezekben az országokban is elérik a nyugati életszínvonalat. Dél-Európa és Latin-Amerika korábbi példáit vizsgálva azt írta, hogy a félperifériás társadalom egyes osztályai és csoportjai elérhetik a gazdagság olyan szintjét, mint a centrum azonos osztályai és csoportjai .

Ezért a szerepért folyt az elmúlt három évtizedben a politikai verseny , és 2010 után kiderült, hogy melyik csoport nyerte ezt meg. A győztesek ezúttal mindent vittek, az alul maradottakat pedig szisztematikusan kiszorították.

A nemzetgazdaságban megtermelt, illetve más területekről kiszivattyúzott források így ugyanúgy a saját hálózatuk jólétének és gazdasági felzárkóztatásának célját szolgálják, ahogyan európai uniós források jelentős tételeit is ennek a célnak rendelték alá.

Arrighi tanulmánya itt olvasható magyarul .

Kedves Olvasó!
Kérjük, támogasd havonta rendszeresen a Nyugat.hu szerkesztőségének a munkáját! Mert veletek együtt tudjuk kideríteni, megírni, megmutatni, hogy mi történik körülöttünk.
Köszönjük!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény

Tovább az oldalra