Ha nyomon követjük az ellenzék nyilatkozatait és parlamenti felszólalásait, akkor az lehet a benyomásunk, hogy helyzetük a jelenlegi rendszerben esélytelen, az Országgyűlésben érdemi változást nem tudnak kiharcolni. Feltehetjük a kérdést: érdekli-e a kormányt az ellenzék? Amikor a külföldi kampánytámogatásokról van szó, vagy az önkormányzatoknak kell keresztbe tenni, akkor úgy tűnik igenis félnek tőlük.
Van-e így értelme a parlamenti ellenzéknek? Nem ez az első alkalom, hogy hazánkban ilyen rendszer alakult ki. Utazzunk vissza a huszadik század első felébe, a Horthy-korszak Magyarországára és nézzünk meg egy korabeli ellenzékit, aki hasonló helyzetben volt, mint jelenbéli kollégái és nem mellesleg megyénk szülötte: Sigray Antal.
Iváncról a Parlamentbe
Alsó- és felsősurányi Sigray Antal Mária Fülöp Alajos 1879. május 12-én látta meg a napvilágot Iváncon, gróf Sigray Fülöp császári és királyi kamarás, országgyűlési képviselő és a Kisfaludy Társaság alapító tagjának és báró magurai Augusz Klára negyedik gyermekeként. Nagyapjai Sigray József Somogy vármegyei főispán és Augusz Károly színházvezető és mecénás voltak.
1904-ben tagja lett a Főrendiháznak, a tisztséget 1918-ig betöltve. A kommunista hatalomátvételt követően a Bethlen-féle Antibolsevista Comité tagja lett, de Lehár Antallal együtt különálló fegyveres különítményt hoztak létre mert a többi ellenforradalmárral ellentétben ők nem akarták kivárni a Tanácsköztársaság bukását. Véres cselekmények nélkül vonultak be, bár Körmenden még ellenállásba ütközve, Szombathelyen már bonyodalmak nélkül vették át a hatalmat.
Friedrich István miniszterelnök Nyugat-Magyarország kormánybiztosának nevezte ki, feladatkörébe tartozott a közigazgatás, a külföldi országokkal való kapcsolattartás, a proletárdiktatúra vétkeseinek felelősségre vonása és szélsőséges, antiszemita csoportok leszerelése. Sigray már ekkor megjósolta, hogy Németország előbb utóbb veszélyt fog jelenteni hazánkra.
"A német veszedelem minket nem Ausztria felől fenyeget, hanem igenis a nagy-német expanzió oldaláról, amely, ha egyszer elért Hegyeshalomig, Kőszegig és Szentgotthárdig, akkor saját függetlenségünk hangoztatása mellett és nemzeti jelvényeink megtartása mellett a magyar kormány azt lesz kénytelen megtenni, amit Berlinből neki diktálni fognak."
1920-ban Sigray nyert a körmendi választókerületben, így felmenőihez hasonlóan ő is országgyűlési képviselő lett. 1921-ben részt vett a IV. Károly-féle puccsban, ezért tíz hétig vizsgálati fogságban tartották.
A legitimista mozgalom élén
1926-ban a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP) felkérésére indult el újra körzetben. Mivel ellenfele visszalépett, a választás megtartása nélkül lett képviselő. Kritizálta a Bethlen-kormányt és felszólalt a demokratizáció érdekében.
“Az ellenzék oldaláról sokszor figyelmeztettük a kormányt, hogy egyes demokratikus reformok már nem odázhatók el és örömmel látjuk, hogy a kormány ma már a mi álláspontunk felé közeledik. Viszont azonban, ha már nemcsak szavakról, hanem cselekedetekről is lesz szó, sokkal őszintébb, bizalomgerjesztőbb és talán ízlésesebb is lenne, ha ezeket a demokratikus reformokat már nem a Bethlen-kormány terjesztené a törvényhozás elé.”
1934-ben Károlyi József gróf halálát követően Habsburg Ottó őt bízta meg a legitimista mozgalom vezetésével. 1939-től lett a felsőház tagja. 1943. december 14-én fellépett a háborúból való kilépésért és a békekötésért, a német agressziót és a zsidótörvényeket már korábban kritizálta.
Sigrayt 1944-ben hurcolta el a Gestapo Úri utcai otthonából és a mauthauseni koncentrációs táborba vitték. Itt súlyosan lebetegedett és a tábor felszabadulása után Svájcba költözött, majd New Yorkba. Itt hunyt el 1947-ben, 68 éves korában.
A múlt és a jelen
Sigray parlamenti képviselőként és felsőházi tagként kiállt a demokrácia mellett, felszólalt a zsidótörvények és a háború ellen és kritizálta a kormány válságkezelését, mindezeket kereszténydemokrata álláspontból.
Magyarország bennmaradt a háborúban a sikertelen kiugrási kísérlet után és a holokauszt hazánkban is lezajlott. Mégsem mondhatjuk azt Sigraynak, hogy minek ült be a parlamentbe. Kiállásaiért és cselekedeteiért nyíltan nevezhetjük egy hősnek.
Bár összehasonlítani a Horthy-korban tevékenykedő grófot és a NER-rel szemben álló ellenzéket eléggé radikális, egy valami igaz mindkettőre: egy válsághelyzetben felszólaltak egy gyakorlatilag teljhatalmú kormány ellen.
Tehát van-e értelme beülni az parlamentbe? Van értelme ellenzékinek lenni? Ha Sigray képes volt sokkal nehezebb időkben ezekre, akkor a mostani ellenzékünknek is képesnek kell lennie kompetensen felszólalnia a fontos kérdésekben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
