Ez volt az a hét, amikor megint bezártak minket

Az egészségügyisekkel csak a baj volt, a Fidesszel is a Néppártban, és tavasz is lett, bár hűvös.

Holnap arra ébredünk majd, hogy megint minden zárva, de mégsem egészen. Valami ismeretlen logika mentén lesznek kivételek, a többségnek azonban mégsem lesz jó. És bár a hét első napja a naptári tavaszé volt, figyelmünk mégsem a kikeletre irányult, hanem az élet más területei felé, amelyek fontosabbak minden gyöngyvirágnál - bár ez nem egészen biztos.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Véget ért a kint is vagyok, bent is vagyok szappanopera, Orbán Viktor és az Európai Néppárt is megkönnyebbült, amikor a Fidesz kilépett a frakcióból Véget ért a kint is vagyok, bent is vagyok szappanopera, Orbán Viktor és az Európai Néppárt is megkönnyebbült 2021. March 03. 18:50 . Orbánnak régóta szűk volt már a kabát, hiszen a Néppárt többsége olyan politikusokból áll, akiknek fontosak a demokratikus és jogállami játékszabályok. Nem is azért, mert annyira elkötelezettek lennének ezek iránt, inkább azért, mert a választóik ezt várják el tőlük. Nincs még egészen vége azonban, még hátra van a Fidesz kizárása a Néppártból, de ez már csak jelentéktelen mellékzörej lesz.

Manfred Weber és Orbán Viktor
Forrás: atv.hu

Ennél sokkal jobban a húsunkba vág, hogy nagyon sok egészségügyi dolgozó nem írta alá hétfőn az új szerződését Nagy a csend a Markusovszky-kórház dolgozóinak új munkaszerződése körül 2021. March 02. 20:03 . Március 1-jéig írhatták alá az egészségügyi dolgozók a megváltozott munkaszerződésüket, amiről az Országgyűlés még 2020 októberében döntött. Eszerint a kormány és az önkormányzatok által működtetett egészségügyi intézmények dolgozói a közalkalmazotti jogviszonyból egészségügyi szolgálati jogviszonyba kerülnek át. Azoknak az egészségügyben dolgozóknak, akik február 28-án éjfélig nem írták alá az új szerződést, automatikusan megszűnt a munkaviszonyuk az adott intézménnyel.

Markusovszky kórház
Mészáros Zsolt

Aztán a bennfentes Hende Csabától kiderült, 83 dolgozó nem írt alá a ]Markusovszky-kórházban, vannak köztük jó nevű orvosok is. Ezt "Válaszok első kézből" Hende Csaba: 83 dolgozó nem írt alá a Markusovszky-kórházban 2021. March 04. 21:03 című videofórumából tudhattuk meg.

Hende Csaba
Facebook/Hende Csaba

Ezután kezdődött a találgatás: Már ma bejelenthetik Már ma bejelenthetik az újabb teljes zárlatot Magyarországon 2021. March 04. 10:13 az újabb teljes zárlatot Magyarországon, ez csütörtökön reggel volt, hogy aznap dél körül bizonyossá váljon Bizonyossá vált: lezárják az országot 2021. March 04. 11:46 , újra mindent lezárnak.

Üres Szombathely
Mészáros D. Zsolt

A sors furcsa fintora, hogy aznap jelentették be az ország bezárását, amelyiken hetvenhat éve lebombázták Szombathely gyásznapja – ma 79 éve bombázták le a várost 2024. March 04. 06:52 . A II. világháború végén, 1945. március 4-én a Nápolyban felszálló 118 darab B-24-es bombázó 259,6 tonna bombát dobott le Szombathelyre, öt hullámban. A repülőgépek hosszú ideig keringtek a város fölött, de maga a támadás mindössze 20 percig tartott. 423 halálos áldozattal járt a 20 perces bombázás. Szombathely 4471 lakóházából 3575 sérült meg.

Bombázás felülnézetből - a fotó nem Szombathelyen, hanem Debrecen felett készült
Nyugat.hu

Egy ideig találgattuk, milyen intézkedéseket kapunk, aztán kiderült. Bezárnak az üzletek, leállnak a szolgáltatások és maszkban léphetünk csak ki az utcára így hosszas várakozás után ugyan, de megismerhettük a részleteket Bezárnak az üzletek, leállnak a szolgáltatások és maszkban léphetünk csak ki az utcára 2021. March 05. 20:40 .

Üres asztalok
Mészáros D. Zsolt

Egyébként még most sem teljesen világos minden, de majd holnap kiderül. Nemény András, Szombathely polgármestere ezúttal is elmondta, mit tervez csinálni Nemény András: Szombathely saját oltási tervet készített, négy oltóhelyet és 17 oltópontot jelöltek ki 2021. March 04. 16:52 a tomboló harmadik hullám közben. Ezen kívül még a város pénzügyeiről is tárgyal a Fideszes megbízottal A Fidesz-frakció vezetőjével megy a kormányhoz tárgyalni Nemény András 2021. March 05. 11:44 , hogy milyen eredménnyel, majd kiderül - A remény hal meg utoljára.

Nemény András online fogadóóra
Szombathely MJV

Mit mondhatnánk még? Kemény két hetet ígértek nekünk, minden bizonnyal az is lesz. Holnap kezdődik. Viszont soha nem jött még meg olyan korán egyetlen őrségi fekete gólya sem Koraiak voltak idén az őrségi fekete gólyák 2021. March 05. 14:25 , mint idén. Ezzel nagy örümet okoztak az Őrségi Nemzeti Park munkatársainak. Az első fekete gólya 2021 február 19-én, 17 óra 22 perckor érkezett meg máriaújfalui fészkéhez, 6 nappal korábban, mint az eddigi rekorder.

fekete gólya
pixabay
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely