Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Falus Ferenc: minden tizedik ember a környezetünkben pillanatnyilag fertőzött

„Az emberek utálnak regisztrálni, és szeretnek akkor oltásért menni, amikor akarnak.”

Sokkal korábban kellett volna a járványügyi intézkedéseket meghozni, mert ebben a járványban minden nap késlekedés emberek halálát okozza - ezt Falus Ferenc mondta az ATV Híradójának. A volt országos tiszti főorvos reméli, hogy az oltási akcióhét végére egymillió oltást is beadnak, azt viszont szomorúnak tartja, hogy első oltást még mindig kevesen vesznek fel.

Falus Ferenc hozzátette: az emberek utálnak regisztrálni, és szeretnek akkor oltásért menni, amikor akarnak. Szerinte a kormány már régen csinálhatott volna "oltások éjszakáját", és egyéb olyan programokat, amivel megkönnyítették volna azt, hogy az oltást minél többen felvegyék.

Elmondta azt is, hogy az a program, amikor az idősekhez házhoz mentek az oltást beadni, lényegében nem valósult meg, legalábbis a statisztikán nem látszik, és azt sem lehetett látni, hogy tömegesen jelennek meg az oltóbuszok a kistelepüléseken. A volt tiszti főorvos figyelmeztetett, mindenki vigyázzon magára, mert a hivatalos adatoknál sokkal több fertőzött van pillanatnyilag, minden tizedik ember a környezetünkben fertőzött.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra