Mivel egyszerre támad a delta és az omikron.
A koronavírus delta és omikron variánsainak egyidejű terjedése miatt fertőzéscunami, a fertőzöttek számának szökőárszerű megugrása fenyeget - mondta a
24.hu beszámolója szerint szerdai genfi sajtótájékoztatóján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a delta és az omikron ikerveszélyt jelent, melynek hatására a fertőzöttek száma meghaladhatja a korábban látott szinteket. Hozzátette, hogy szerinte ez hatalmas nyomást gyakorol már most és fog a jövőben is a kimerült egészségügyi személyzetre és az összeomlás szélén álló egészségügyi rendszerekre.
Ismét felszólította az országokat, hogy igazságosan osszák el a védőoltásokat. A WHO azért kampányol, hogy minden országban 70 százalékos legyen a lakosság átoltottsága 2022 közepére, ami segítene lezárni a járvány akut szakaszát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.