Eddig: 1 671 363 / 3 000 000 Ft, 80 támogató. Még6nap.
Légy része az igazságnak!

Földrengéstérkép Magyarországról – megnézheti, hol számíthat rá

Magyarország földrengés-veszélyeztetettség szempontjából legérzékenyebb területeit mutatja be a térkép.

A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet tájékoztatása szerint négy évig tartó munka eredményeként készült el az a szeizmotektonikai térkép, amely országos skálán mutatja Magyarországon a fiatal és aktív törésvonalakat, a földrengések eloszlását és fészekmechanizmusát, a földrengés-veszélyeztetettség szempontjából legérzékenyebb területeket.

A térkép alapjául szolgáló modellt a földkéreg szerkezete, a korábbi földrengések által létrehozott törésvonalak és kéregmozgások alapján készítették el a szakemberek.

Földrengés-térkép, Magyarország
MTI

A közleményben kitértek arra, hogy Magyarország földrengés-aktivitása közepes, ami azonban nem jelenti azt, hogy valamennyi földrengés mérsékelt erősségű, csak azt, hogy a nagy rengések ritkák. A múltban több, komoly pusztítást okozó földrengés sújtotta az országot. A statisztikai vizsgálatok alapján 5-ösnél nagyobb magnitúdójú földrengés Magyarországon átlagosan 40–50 évente fordul elő.

Egy-egy nagyobb földrengés beláthatatlan következményekkel járhat a kritikus infrastruktúrák sérülékenysége miatt. Ezért nélkülözhetetlen, hogy a kutatók tisztán lássák a nagyobb rengések okait, kialakulását, a tektonikai mozgások folyamatát és várható következményeit.

A földrengések elleni védekezés leghatékonyabb módját a földrengésbiztos építkezés jelenti. Ehhez nyújt majd segítséget a térkép, amely mind a helyi szeizmikus kockázatelemzések, mind pedig az országos léptékű infrastrukturális stratégiai tervezések alapjául szolgálhat.

MTI

Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech