Freddie, az Eurovízió magyar indulója azt mondja, csalódott, mi meg azt, hogy mintha nem értené, miről szól ez a dalverseny

Ugyanis sosem a tehetségről szólt.

Csalódott vagyok, amiért csak tizenkilencedikek lettünk, a Pioneer mindenképpen jobb helyezést érdemelt volna

- fogalmazott az MR2 Petőfi Rádió vasárnap reggeli műsorában Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd), aki Magyarországot képviselte a 61. Eurovíziós Dalfesztivál szombati késő esti döntőjében Stockholmban.

Egyébként tényleg egy jó minőségű, cseppet sem kínos dallal indult és jól is énekelt, de ahogy azt pár éve már megfogalmaztuk, ez a "verseny" elsősorban diplomáciai-bratyizós célokat szolgál az egyes nemzetek között, szóval igazán nem kell szomorkodni.

Freddie megharcol a lányok és a zsűri szívéért
MTVA Mudri-Molnár Simon

Ettől függetlenül az énekes mindent kihozott magából a döntőben, és nagyon jó, emlékezetes tapasztalatként élte meg azt a kétszer három percet, amit a színpadon tölthetett.

Belélegeztem az atmoszférát, és a lehető legjobban próbáltam énekelni

- idézte fel a szombati döntőt Freddie, akinek tetszett az érezhetően belülről éneklő, győztes ukrán énekesnő előadása, valamint az örmény versenyző dala is.

Freddie, aki a keddi első elődöntőből jutott a fináléba, ötödikként lépett színpadra, és 108 pontot szerzett Pioneer című dalával. Személyével Magyarország sorozatban hatodszor jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az énekest a színpadon három vokalista, Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás (mindhárman a Fool Moon a cappella együttes tagjai), valamint Baranya Dávid táncos-dobos kísérte. A Pioneer zenéjét Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála szerezte.

A 26-os döntőt Jamala ukrán énekesnő nyerte 1944 című dalával, 534 pontot szerezve, ez új rekord az Eurovíziós Dalfesztivál eddigi történetében. Mögötte az ausztrál Dami Im lett a második Sound of Silence című számmal (511 pont), a harmadik helyen az orosz Szergej Lazarjev és a You Are the Only One (491 pont) végzett.

A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki, a dalfesztivál történetében másodszor született ukrán győzelem. Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Ukrajnában lesz a megmérettetés.

Tegnap este itt tudósítottunk élőben a döntőről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ukrajna nyerte a 61. Eurovíziós Dalversenyt!

Magyarország a 19. helyen végzett. Egyáltalán nem rossz eredmény ahhoz képest, hogy az utolsó helyre tippeltek minket.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra