A gépjárműadóból várható teljes, 90,5 milliárd forintos bevételét betervezte a Pénzügyminisztérium a 2022-es központi költségvetésben a járvány elleni védekezési alap bevételeként – derül ki az országgyűlésnek frissen benyújtott tervezetből a hvg.hu cikke szerint.
Korábban a gépjárműadóból befolyó összegek 40 százaléka az önkormányzatoknál maradt, 2020-ban is így szerepelt a költségvetés tervezetében.
Van olyan önkormányzat, ami bevétel nélkül maradt
Viszont a kormány egyik első intézkedése volt Multiktól, pártoktól, önkormányzatoktól szed be pénzt a kormány a védekezésre 2020. April 04. 12:01 a járvány kitörése után, hogy a gépjárműadó-bevételeket elvette az önkormányzatoktól, és átcsatornázta a járvány elleni védekezésre létrehozott alapba.
Ezzel eltűnt az önkormányzatok egyik legfontosabb bevételi forrása. Ahol nincs jelentős vállalkozói tevékenység, és így számottevő bevétel az iparűzési adóból, ott a gépjárműadó volt az önkormányzat egyetlen bevétele. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége a gépjárműadó elvonása után azonnal jelezte, hogy a települések 70 százalékának semmilyen bevétele nem marad.
Szombathelyen 2020-ban 250 millió forintot Idén 250, jövőre mintegy 300 milliót vesz el a kormány a szombathelyi önkormányzattól, csak a gépjárműadóból 2020. May 27. 19:13 vett el az önkormányzattól a kormány ezen a címen. Az idén ez az összeg megközelítette a 300 millió forintot, a reklámadó, az idegenforgalmi adó, és a parkolási bevételek kiesésével együtt 2021-ben 500 millió forint volt a kormányzati elvonás.
Ehhez jött még 1,2 milliárd forintnyi iparűzési adó-kiesés, ami abból állt elő, hogy a kormány lefelezte a kis- és középvállalkozások iparűzési adóját. A városnak még szolidaritási adót is kell fizetnie, ami az idén 2,7 milliárd forint volt. Ebből a pénzből elvileg az alacsonyabb adóerő-képességű városokat támogatják.
Az ellenzéki vezetésű városok a jövő évi választásokig pénzhiánnyal küzdenek majd
Így drámai helyzetbe került Szombathely polgármestere drámai képet festett a város pénzügyi helyzetéről videójában 2021. February 09. 19:37 a szombathelyi önkormányzat. A városvezetés most azt várja, hogy a kormány döntsön Lehet, hogy kap kormányzati támogatást Szombathely, de lehet, hogy mégsem 2021. March 09. 19:08 az iparűzési adó csökkentésének kompenzációjáról, és legalább annyi támogatást nyújtson az önkormányzatnak, mint amennyit tavaly karácsonykor a fideszes vezetésű városok kaptak.
Milliárdokkal támogat fideszes városokat a kormány az elvonás után 2020. December 24. 13:33 Azaz egyenként 1,38 milliárd forintot.
A jövő évi állami költségvetés tervezetéből kiderül, hogy a kormány jövőre is elvonásokat tervez, ami azt jelenti, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva az ellenzéki vezetésű városok a jövő évi választásokig pénzügyi nehézségekkel küzdenek majd. Szemben a rendkívüli támogatásokkal kitömött fideszes vezetésű városokkal.