Megígérték, ki is javították a veszélyes villanyoszlopot Gersekaráton

A múlt héten jelentettük be, már készen is van.

"Kollégáim a tegnapi napon elvégezték a szükséges javítást a Gersekarátról pénteken érkezett bejelentés nyomán" - írta mai levelében az E.ON sajtóreferense.

A múlt héten kaptunk levelet Veszélyes villanyoszlopot és elosztószekrényt talált olvasónk Gersekaráton 2020. January 11. 10:52 olvasónktól, aki azt írta, hogy Gersekaráton van egy veszélyes elosztószekrény az egyik villanyoszlopon, attól tartanak, hogy kigyullad vagy más módon okoz balesetet.

Olvasónk múlt heti fotója
Olvasó

A levelet a fotóval együtt elküldtük az E.ON-nak, ahol - mint később kiderült -, a fotó alapján be is azonosították a helyszínt. Megállapították, hogy a közvilágítási kapcsolódoboz le- és felfutó vezetékének védőcsöve mozdult el.

A szolgáltató megígérte, hogy ezen a héten kimennek a helyszínre és kijavítják a hibát.

Mai levelük alapján ez meg is történt, örülünk, hogy ilyen gyorsan reagáltak és ilyen gyorsan elhárították a problémát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem