Érdekesebbet már láttunk, ami nem unikum a National Geograpich világában, ami mégis megemelte az estét, az a személyesség varázsa. Ilyen például, amit egyetlen természetfilmből sem tudhatunk meg, hogy az általában piros-sárga-zöld színkombinációban készülő ruhák csak egyetlen méretben készülnek itt. Ezt hordja boldog-boldogtalan, apró és óriás, szikár és pufi. De ez csak mellékzönge, az ottani mindennapi lét apró momentuma.
Viszonylag stabil ország
Mint kiderült, afrikai viszonyok között kiegyensúlyozott országnak tekinthető ez az óceánparti elnöki köztársaság. Területe közel háromszorosa Magyarországénak, huszonhárom millió lakossal, akik jó része – mint hallottuk – nagyon elcsodálkozik, ha fehér embert lát. Volt idejük elszokni tőlünk, 1956-óta függetlenek, addig ugyanis Anglia gyarmata volt.
Az út a fővárosban, Akrában kezdődött, meglepetéssel. Vizet itt nem találni, csak zacskóban, mint nálunk a tejet. A fővárosi szállodákban esetleg van folyóvíz, meginni azonban azt sem lehet. A vizeszacskókat hasznosítják, kalap készül belőlük. Környezetbarát megoldás, az azonban kevésbé, hogy a szennyvizet egy nyitott csatornába eregetik. Ezen a ponton jegyezte meg Kúti Zsuzsanna: szerencse, hogy képeinek nincs szaga.
Aszfaltozott út a fővárosban van, az országban másutt nem igazán. Kakaó viszont dögivel, Ghána világelső volt ennek termesztésében, s voltaképp ma is az. Annyi változott, hogy a termelők Elefántcsontparton adják el, mert ott többet fizetnek érte, így szorultak a második helyre. De ez a legkevésbé sem zavarja a ghánaiakat.
Sok ember kevés autóban
Tömegközlekedés nincs. Taxi van – mind éltes Opel Astra -, amibe aztán annyian ülnek, ahányan beleférnek, szabályok nincsenek. Az átalakított mikrobuszokba is tízesével zsúfolódnak, addig, míg csukható az ajtó. De teherautó platókon, kabin tetején is utaznak, megszokott afrikai kép ez.
Elnöki palota azonban van, ami megint csak természetes jelenség, ahogy a diadalív is – a függetlenség elnyerésének emlékére -, meg lehet csodálni egy zacskó vízzel a kézben, vagy gyömbért rágcsálva, ami nemzeti eledel a chili mellett. Pálmabor is van, ami a magyarok számára ihatatlannak bizonyult, a helyiek meg a mi pálinkánkat nem kedvelték.
Dobolni viszont nagyon szeretnek, ez sem nóvum Afrika többi részét ismerve, ők viszont jó pénzért árulják is a kongákat, jó pénzért persze. Meg előadják az európai embernek szokatlan, itt azonban mindennapos mutatványukat: mindent a fejükön cipelnek, még az olajos hordót is.
Gyerekmunka
Az is van, nagyon sok helyen dolgoznak olyan gépekkel, amelyek nálunk már muzeális tárgynak tekinthetők, ők azonban nagyon jól elboldogulnak velük. Emellett tanulnak is, angol nyelven, de hogy ne legyen egyszerű az iskolás lét, tanítás előtt maguk takarítják a tantermet.
A hat állami egyetemen nem takarítanak, tanulnak. A felsőoktatásnak is van különlegessége, minden egyetemen van mindenféle szak, tiszta közért, mindent egy helyen. A különféle szakokat az épületek előtt álló, a képzésre utaló szobrok különböztetik meg. Könnyű odatalálni.
Tanítás után pedig megmártózni az óceánban, ami érdekes lehet ingben-gatyában. A helyiek csak így mennek a vízbe, az ő dolguk, más kultúra, csak nekünk furcsa. Nekik bizonyára a mi úszódresszünk okoz meglepetést, ami nem meglepetés.
Ellentmondásos világ
A kölkek a fociban látják a szegénység elől való menekülés egyetlen módját, internetjük viszont van. E-mail címet adtak a magyaroknak, ahová a róluk készült fotót várják. Megkapták, és reménykednek, hogy eljutnak – tán ennek segítségével – Európába vagy Amerikába. Keveseknek sikerül, de ha igen, akkor nagyon jól járnak.
Mondjuk, a húsos rizsben nem csak egy kocka hús lesz, mint itt szokásos, meg egyébként is, hús nem nagyon kerül az asztalra. Az őserdőben meg még inkább nem, az már annyira más világ, hogy az előadó szerint még a biciklit sem ismerik. Mondjuk sok hasznát nem is vennék a liánok között.
Ha ritkán van is valami útféle, eső idején járhatatlan, és az esőerdőben gyakori a csapadék. Ilyen körülmények között nehezen érthető, hogy a vályogból készült viskók miért nem omlanak össze. A téglát nem ismerik, ami kevés akad, azt Európából hozták még a gyarmatosítók.
Rabszolgasors
Obrone a fehér ember neve, akire nehéz szívvel emlékeznek. Az ország partjairól indították útjára azokat a hajókat, amelyeken milliószám szállították a benszülötteket a sanyarú sorsú új világba. Régen volt, már csak az emléke él. A szegénység azonban máig maradt.
Napi két dollár az átlagkereset, és közel ennyibe kerül egy kenyér is…Mintha a Föld is ekként forogna itt. Reggel hattól este hatig van világos, utána koromsötét, minden évszakban, minden időben.
Ellentétként a csodálatos környezet szerepel, ami lehetővé teszi az életet mégis, és azt, hogy minden ellenére boldogok legyenek itt az emberek. Nekik mindennapos, ami az európainak csoda. És ezért a csodáért megy oda a magyar is, no meg azért, hogy hazatérve mesélhessen róla.
