Súlyos a járványhelyzet a gyárakban, csak nem szeretünk beszélni róla

Vas megyében már vannak olyan részlegek, amelyek leálltak. Van olyan üzem, ahol a munkásoknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, és nem szabad elárulniuk, ha pozitív eredményük miatt nem tudnak tovább dolgozni.

Egyre több a koronavírus miatti megbetegedés a gyárakban is, a hiányzások már 15-20 százalékra rúgnak az egyes üzemekben. Van olyan kirívó eset, ahol a dolgozók 30 százaléka nem tud részt venni a termelésben – mondta el a Népszavának László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

Az alelnök szerint mindenképpen meg kellene vizsgálni a nem létfontosságú termelést végző gyárak átmeneti bezárásának kérdését. László Zoltán azzal érvelt, hogy a probléma már az ország teljes területén jellemző. Azt is elárulta, hogy van olyan üzem, ahol a munkásoknak titoktartási nyilatkozatot kell aláírniuk, és nem szabad elárulniuk, ha pozitív eredményük miatt nem tudnak tovább dolgozni.

Pixabay.com

A Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, Rolek Ferenc vaklármaként értékelte a Vasas alelnökének aggodalmát. Azt mondta, hogy a hivatalos adatok alapján lehetetlen a 15-20 százalékos átfertőzöttségi arány a gyárakban. Ugyanakkor Rolek Ferenc sem tudta megmondani, milyen arányban fordulnak elő megbetegedések és hiányzások, de szerinte üzemenként igen eltérő lehet a helyzet. Hangsúlyozta, hogy nem látja indokoltnak a teljes, általános gyárlezárást.

Közép-Európában nem olyan egyszerű a távmunka megszervezése

A Reuters néhány nappal ezelőtt foglalkozott a tragikusra fordult magyar és cseh járványhelyzettel, és a riasztó fertőzöttségi adatokat többek között azzal is magyarázta, hogy régiónkban sok a nagy termelőüzem, ahol nem lehet megoldani a távmunkát. A kormányok viszont vonakodnak megállítani a működésüket, mert akkor újabb sebet ütnének a gazdaságon a tavalyi megrogyás után.

Súlyos a helyzet Vas megyében

Lapunk elküldte a kérdéseit Vas megye legnagyobb ipari cégeinek, de egyelőre csak néhány helyről érkezett visszajelzés, azzal, hogy később reagálnak a megkeresésünkre.

Válaszolt viszont a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

„A mi információink szerint Vas megyében is több termelőüzemben súlyosbodik a pandémiás helyzet, illetve a járvány okozta munkaerő-kiesést egyre nehezebb - a folyamatos termelés fenntartása érdekében – áthidalni" – közölte Balogh Károly Zsolt.

A főtitkár hozzátette: „A rendelkezésünkre álló adatok alapján nem jelenthető ki, hogy általánosságban tragikus lenne a helyzet, de természetesen, minden óvintézkedés ellenére, nálunk is vannak olyan gyárak, ahol egész részlegek állnak le - hol az akut járványhelyzet, hol éppen az annak eszkalálódását megelőzni célzó intézkedések miatt.”

Lapunk információi szerint a nagy szombathelyi termelőüzemek többségében komolyan veszik a védekezést és szigorú protokoll alapján folyik a munka. Ugyanez nem feltétlenül igaz a kisebb gyárakra és egyéb munkahelyekre, ahol szükséges a fizikai jelenlét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19