Gyorsan terjed a Delta variáns Németországban

Készülnek a negyedik hullámra.

Gyors ütemben terjed az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes, Delta nevű variánsa Németországban – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett vizsgálat, amelynek eredményei szakértők szerint egy újabb járványhullám veszélyét jelzik.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) rendszeresen elvégzett mintavétele alapján egyelőre az Alfa nevű, korábban britnek is nevezett B.1.1.7-es jelzésű vírusváltozat a meghatározó Németországban, de kezd előretörni a B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott, korábban indiainak nevezett Delta variáns.

A 22. héten – május 31. és június 6. között – 6,2 százalék volt a Delta aránya az elemzett pozitív SARS-CoV-2 teszt leletek között, ami csaknem a duplája az egy héttel korábbi 3,7 százaléknak.

Teljesen biztos, hogy a Delta kiszorítja a többi vírusváltozatot, és legkésőbb őszre a járvány alakulását meghatározó befolyásra tesz szert – nyilatkozott a német immunológiai társaság (DGFI) főtitkára, Carsten Watzl az Augsburger Allgemeine című lapnak. Már most el kell kezdeni a felkészülést a negyedik hullámra – mondta a szakember a lap hírportálján csütörtökön ismertetett összeállításban, kiemelve, hogy a legfontosabb az oltási kampány.

Mint mondta, a Delta változat miatt az oltási kampány versenyfutás az idővel. Csak a teljes oltás nyújt megbízható védelmet az új vírusváltozattal szemben, ezért nyáron sem hagyhat alább a kampány lendülete, annak ellenére sem, hogy a járvány egyelőre enyhül – írja a 24.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19