Ha emelkedik a kórházi betegek száma, külföldi segítségre is szükség lehet

Ha kevés az ápoló, romlani fognak a halálozási adatok.

Rohamosan emelkedik a napi fertőzöttek száma, és egyre többen kerülhetnek kórházba, Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a kórházban ápoltak száma 15-20 ezer főig is elmehet. Soós Adriana, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint jelenleg megpróbálják országon belül megoldani a betegek kezelését, de ha további emelkedés lesz, külföldi segítségre is szükség lehet.

A kormány azt hangsúlyozza, hogy jelenleg átvezénylésekkel próbálják a humán erőforrásokat pótolni. Soós Adrianna az ATV Start című műsorában elmondta, hogy ez komoly feladatot jelent az átvezényelt szakembereknek, akik sokszor nem is intenzív ápolóként, hanem valamilyen más szakterületről érkeznek.

A gyakorlat szerint egy ilyen Covid-osztályon egy intenzív ápoló van, és mellette máshonnan átjött ápolók is segítik a munkát. A betegszállítóktól kezdve szinte már mindenki részt vesz a betegek ápolásában. Területileg eltérően alakul a betegek száma. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a múlt héten két megyei kórháznyi egészségügyi dolgozó hagyta el az állami egészségügyi ellátást az új jogviszony miatt, akik nagyon hiányoznak a rendszerből.

A halálozások száma nagyon szoros korrelációt mutat azzal, hogy mennyi ápoló van, hiszen itt még nincs hatékony gyógyszer, az ápoláson múlik sok minden. Mozgatni kell a betegeket, gyógytornász kell a kezeléshez. Egy súlyos koronavírusos beteggel nagyon gyakran kell foglalkozni, 6-8 beavatkozásra van szüksége egy nap, folyamatosan figyelni kell a légzési funkciókat is. A betegeket forgatják azért, hogy könnyebben tudjanak lélegezni, de ehhez is szükség van az ápolókra.

A kórházi dolgozók borzasztóan ki vannak merülve, van, aki hónapok óta máshol dolgozik, mint, ahol a főállású munkahelye van. Jelenleg megpróbálják országon belül megoldani a betegek kezelését, de Soós azt gondolja, ha még jobban növekszik a betegszám, nem lehet külföldi segítség nélkül kezelni a járvány-helyzetet. Pontos betegszámot nem tudott mondani, hogy mikortól kell kívülről segítséget kérni, de leszögezte, ha kevés az ápoló, romlani fognak a halálozási adatok. - írja az atv.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19