Ha esetleg nem tudná: a kínai vakcina mellett AstraZenecára is lehet időpontot foglalni

Az AstraZenecát kérőket hétfőtől oltják majd a kiválasztott időpontban.

Nem verték nagydobra, hogy mától a kínai vakcina mellett már AstraZenecára is lehet időpontot foglalni az oltópontokra, pedig így van - írja a 444.hu, melynek egy olvasója hívta fel erre a figyelmet. Mint kiderült, az AstraZenecát kérőket hétfőtől oltják majd a kiválasztott időpontban.

A lap emlékeztetett, hogy a héten AstraZenecából 19 200 adag érkezett Magyarországra, de még várnak további 324 ezer adagot.

Az „online oltási időpontfoglalón” a még nem beoltottak és érvényes regisztrációval rendelkezők tudnak bejelentkezni. Mindenki csak egy foglalást tud végezni, amit később nem módosíthat. Az egy hónap múlva esedékes második oltást is ugyanazon a kórházi oltóponton fogja megkapni, ahol az elsőt. Az időpontfoglalásról visszaigazoló e-mailt, illetve az oltás előtti nap emlékeztető emailt is kap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19