Ha Windows 10-et használ, készüljön a végjátékra

Előkészítette a koporsót a Microsoft.

A Microsoft bejelentette, hogy a tervek szerint már nem érkezik majd új verzió a 2015-ben debütált Windows 10 operációs rendszerhez. A jelenlegi, 22H2 lesz az utolsó, ami megjelent, ezzel is fog kifutni, amikor – jelen állás szerint – 2025 októberében majd befejezik a támogatását – írja a HVG.hu .

Ez azt jelenti, hogy idén ősszel már nem érkezik majd új verzió.

Ugyanakkor a cég döntése nem terjed ki a biztonsági frissítésekre, azok továbbra is havonta – vagy ha indokolt, soron kívül – megérkeznek hozzá a támogatás végéig, azaz 2025 őszéig.

Azaz úgy tűnik, hogy a Microsoft eldöntötte, hogy előkészíti a koporsót a Windows 10-nek. Nem lesz könnyű a búcsú, mivel a számok azt mutatják, jelenleg még mesze ez a legnépszerűbb operációs rendszer.

A Windows 11 elterjedését gátolja, hogy nagyon szigorú hardverkövetelményeket támaszt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech