Haladékot kaptak az oltatlan tanárok, december végéig felvehetik még a vakcinát

December 31-ig felvehetik a vakcinát azok a tanárok, akik az oltás kötelezővé tétele ellenére sem tették meg ezt – közölte az RTL Híradója. 

Akik eddig nem oltatták be magukat, azt gondolom, hogy most már nagyon kevesen fogják meggondolni. De a remény hal meg utoljára – kommentálta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke.

Hozzátette: az eddigi adatok alapján úgy tűnt, hogy a tanárok 5-6 százaléka nem tervezte beoltatni magát, de a friss adatok szerint a valóságban ennél kevesebb pedagógust kell majd kényszerszabadságra küldeni az oltás hiánya miatt. 

Budapesten és a nagyvárosokban általában nem lesz probléma, a nagyobb intézmények helyettesítésekkel, csoportok összevonásával minden foglalkozást meg tudnak majd tartani.

Mindeközben szombaton Devecseren tartottak egy szimpátiatüntetést oltatlan tanárok mellett, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke pedig arról beszélt, hogy szerintük lehetnek olyan iskolák, ahol január 3-ától kezdve már csak gyermekfelügyeletet tudnak biztosítani a pedagógusok kiesése miatt – írja az Index.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19