Szombathely lírai képeit foglalta zenébe a Hangmező zenekar

Visszaút című számukat a kijárási korlátozás közben rögzítették.

A Hangmező zenekar új dala és az ahhoz kapcsolódó "home videó" egy sajátos reflexió jelenlegi világunkra. Az éjszakai, üres szombathelyi utcaképek és a dal azt sugallja, hogy az újrakezdés ne onnan induljon, ahol korábban abbahagytuk.

Persze, mindenki gondolhat mást is a szombathelyi ötösfogat (Alföldi-Kocsis Alexandra, Prieger Szabolcs, Dénes Szilveszter, Varga György, Kocsis Péter) új számáról, akik kisebb szünet után jelentkeztek újra.

A Hangmező zenekarról tavaly nyár elején írtunk először Itt a Hangmező: ismert szombathelyi zenészek álltak össze, hogy örömet okozzanak maguknak és a közönségnek 2019. June 17. 12:21 , az együttes szeptember közepén mutatkozott be Teltházzal, sötét, lassú poppal mutatkozott be Szombathelyen a Hangmező zenekar 2019. September 14. 14:09 Szombathelyen, a zsinagógaudvarban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra