Hetven éve ül a trónon II. Erzsébet

Viszont csak 1953. június 2-án koronázták meg.

Hetvenedik évébe lépett II. Erzsébet uralkodása, és a leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó lett az egyedüli, aki platinajubileumot ünnepelhet (Viktória királynő 63 éven át ült a trónon). A brit királynő a leghosszabb ideig regnáló uralkodók listáján jelenleg negyedik, a most is élők között pedig az első helyen áll – írja a Telex .

II. Erzsébet
gettyimages

Február 6-án viszont még nem fognak lépten-nyomon nemzeti színekbe borulni London utcái. A téli dátum ugyanis Erzsébet trónra lépésének évfordulója, nem pedig a koronázásáé. Az apja, VI. György halálát követő gyászidőszak miatt ez csak 1953. június 2-án történt meg, a platinajubileumi ünnepségek nagy többségét pedig ennek az eseménynek az évfordulójára időzítik.

Ennek keretében egész évben rendezvényeket szerveznek az Egyesült Királyságban és a Brit Nemzetközösség országaiban, amelyek a június 2-5-ig tartó négynapos munkaszüneti hétvégében csúcsosodnak majd ki. Rengeteg különböző esemény, történés, parádé és koncert várható Nagy-Britannia összes pontján.

II. Erzsébet
gettyimages

Utódlásáról is említést tett a brit uralkodó a trónra lépésének 70. évfordulóján közzétett üzenetében. II. Erzsébet királynő most első ízben nyilvánosan kifejezte azt a kívánságát is, hogy elsőszülött fiának, Károly trónörökösnek a felesége, Kamilla cornwalli hercegnő Károly trónra lépése után felvehesse a királynői címet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tudtad-e?