A hvg.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy átírták a hivatalos oltási rendet a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján. Mint kiderült, még január 25-én. A sorrend ugyan nem változott, azonban ahol korábban 18-59 éveseket említettek, ott már 16-18-59 éveseket írnak. Ez két helyen is előfordul a listában.
A lap egyik olvasója arról számolt be, hogy több, 16 és 18 év közötti ismerősének hetekkel korábban beküldött regisztrációja ma váltott sikeres jelzésre.
Szabó László, Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet gyermekgyógyász professzora ma úgy nyilatkozott
Már a 16-18 éves gyerekeket is oltják a Heim Pál Gyerekkórházban 2021. April 14. 13:28 , hogy 16–18 év közötti krónikus betegeiket a kórházban már elkezdték oltani, és várhatóan a következő időszakban a 12–16 év közötti gyerekekre is alkalmazható lesz náluk a védőoltás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!