Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Már vígan rágcsál a legyengült káldi hód

Március elején, Káld közelében találták meg az alig élő állatot. Ma már újra retteghetnek tőle a fák.

Még március 5-én szállították be az Őrségi Nemzeti Park munkatársai a Magyar Madármentők Alapítvány orvosaihoz, azt a hódot, amit Káld közelében a víztől távol, egy szántóföldön találtak meg. Az állat már alig élt, nagyon le volt gyengülve. Az orvosok azonnal munkához láttak és ellátták, majd felerősítették a hódot, akit megtalálója egyébként Hód Hortenziának nevezett el. Az állat most már szilárd táplálékot is fogyaszt önállóan. A szakembereknek azonban továbbra is rejtély, hogy mit is kereshetett a hód ilyen messze természetes élőhelyétől, a vízparttól.

Hód Hortenzia már teljesen jól van
zoobudapest.hu

A hódok egyébként a XIX. század közepére kihaltak hazánkban: a prémjükért folytatott intenzív vadászat teljesen kiirtotta őket – teszi hozzá a zoobudapest.hu. Az 1990-es évek elején engedtek először szabadon külföldről származó egyedeket a Hortobágyi Nemzeti Park területén. Aztán az évtized második felében, nemzetközi hálózatának segítségével a WWF Magyarország elindította hód-visszatelepítési programját. Ma már egy kivételével minden nemzeti parkunk területén újra élnek hódok! A WWF által beültetett chipek megkönnyítik a hódok nyomon követését. Ebben az állatban azonban nem találtak az orvosok működő azonosítót. A hódok nemét nagyon nehéz megállapítani, azonban tiszteletben tartják a megtalálók szándékát, így továbbra is Hortenzia néven emlegetik az állatot.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű

Tovább az oldalra