Figyeljük erősen az utat, de azért közben gyakorta pillantsunk jobbra, az út szélén megjelenő táblákra. Sokkoló élményben nem lesz részünk, a pesszimisták számára csak az elvártat hozza el a 15-17. másodperc. Mégis ütősre sikerült a felvétel, hiszen a magyar és az osztrák néplélek közötti mély különbség lényegét sikerül bemutatni mindössze pár képkockán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!