A MOHOSZ oldalán tájékoztatnak, hogy este 7 óra és reggel 5 óra közötti időszakban nem engedélyezett az éjszakai horgászat. Azonban a kivételt képező idősávban engedélyezett a halfogás, ám a vízi járműről történő horgászat kizárólag egyénileg végezhető, azaz egy csónakban, hajón, csak egy ember tartózkodhat.
Kiemelten fontos, hogy az éjszakai korlátozás idején a saját telken lévő stégen sem lehet horgászni, hiszen az ugyanúgy a kijárási korlátozás megszegésének minősül. Ezen felül a MOHOSZ figyelmezteti a horgászokat, hogy a halőröknek a megszokott feladataikon túl a jelenlegi helyzetben jelezni kell, ha valaki megszegi a házi karantént, illetve ha olyan horgászt látnak, aki egyértelműen beteg (jellemző tüneteket tartósan mutat), akkor számára megtilthatják a horgászatot. - írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!