hogyan oldják meg a vadászok a "felesleg" eltüntetését. Ott ahol sokan szoktak sétálni és horgászni. Én magam is itt lakom Rumban, és szintén horgászom.
Olvasónk szerint a vadászok terve az lehetett, hogy a felesleges vadisznóbőrtől, lábaktól, béltől és húsdaraboktól úgy szabadulnak meg, hogy beleteszik egy nejlonzsákba, aztán leúsztatják szépen a Rábán. Azonban ezúttal nem sikerült a zsák vízre bocsátása, mert a zsák fennakadt egy fán.
Egyébként a Rába lentebb részén van még ilyen finomsággal töltött zsák. A gumikesztyű is az övé.
- jegyzi meg.Kérdezem, olvasónkkal együtt, mi lesz így a természettel, ha már a vadászok is ezt művelik?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!