Péntek délután rövid közleményben jelentette be a Mol, hogy megnyerték a hulladékgazdálkodási koncessziós eljárást.
Ezzel várhatóan véget ér a hulladékgazdálkodás hat évvel ezelőtti államosítása óta tartó ámokfutás, ami több mint 200 milliárd forint közpénzt emésztett fel, és a megszűnés szélére sodorta az ágazatot.
A kormány 2016-ban hozta létre 26,4 milliárd forintot ad a kormány a hulladékkáosz megoldására 2018. October 31. 10:56 a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-t (NKHV) az ágazat koordinálására, a lakossági díjak beszedésére és a közszolgáltatók által elvégzett munka kifizetésére.
A köznyelvben csak kukaholdingnak nevezett NHKV az elmúlt években gyakorlatilag nem tett mást, mint égette a közpénzt. Más lehetősége nem is nagyon volt, hiszen a rezsicsökkentés jegyében megalkotott hatósági átrak nem fedezték a közszolgáltatók költségeit, a hiányt az NKHV-nak Állami hulladékkezelő: "Az állami támogatást a közszolgáltatók finanszírozására fordítjuk" 2021. November 29. 15:21 , illetve az önkormányzatoknak De miért kell az önkormányzatnak kisegítenie a szombathelyi hulladékkezelőt? 2021. December 07. 20:03 kellett kipótolniuk, a közszolgáltatók döntő többségben önkormányzati tulajdonban vannak.
A kormány már 2020-ban belengette Teljesen kizárnák az önkormányzatokat a hulladékkezelésből, bajban lenne a SZOVA 2020. June 13. 11:18 , hogy gondolkodnak a hulladékgazdálkodás koncesszióba adásáról. Az akkor készült jelentésben
beismerték, hogy teljes kudarc volt felforgatni az addig jól működő, az önkormányzati cégekre alapozó rendszert.
Azt is írták, hogy évi 54 milliárd forint többletforrás szükséges a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer működtetéséhez.
Már tavaly jöttek olyan hírek Négy évig tartó ámokfutás, több mint százmilliárd forint eltapsolása után a teljes hulladékgazdálkodást elnyeli egy érdekcsoport 2021. March 22. 15:05 , hogy az állami tulajdonban lévő MOL indulni akar a koncesszióért, de világos volt, hogy a választásokig nem történik semmi. Most viszont szép csendnem a MOL el is nyerte a koncessziót.
Az utóbbi napok történéseiből úgy tűnik, hogy a láthatónál sokkal nagyobb gondok vannak az állami gazdálkodásban, így nem meglepő, és logikus is, hogy egy, évi közel 60 milliárd forint hiányt okozó ágazattól meg akar szabadulni az állam.
Viszont a MOL részben állami tulajdonban van, a benzinárstop miatt csökkentek a bevételei is. Kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben mekkora forrásokat tud a cég a hulladékgazdálkodás rendbetételére fordítani úgy, hogy a lakosság továbbra is rezsicsökkentett árat fizet a hulladék elszállításáért.