A SZOVA három éve veszítette el fél Vas megye hulladékszállítását, megpróbálják visszaszerezni

A soproni városvezetéssel egyeztet Szombathely polgármestere.

Elkezdődött az egyeztetés Sopron és Szombathely polgármesterei között - írta egy levelünkre a soproni székhelyű STKH Kft., a cég látja el Vas megye nagy részén a hulladékkezelési közszolgáltatást.

Megkérdeztük a szombathelyi városházát, miről is egyeztettek, és milyen eredmények vannak, de csak az egyeztetések elindulását erősítették meg, azt írták, a részletekről egyelőre nem tájékoztathatnak.

Stratégiai jelentőségű ügy

Pedig egy stratégiai jelentőségű ügyről van szó. Ezen azt értjük, hogy a szombathelyi önkormányzati vagyonkezelő, a SZOVA jövőjét - és áttételesen az önkormányzatét is - nagy mértékben befolyásolja, hogy mit érnek el ezeken az egyeztetéseken.

Bonyhádi Zoltán

A kormány a 2014-es választások előtt bejelentette rezsicsökkentés jegyében szervezte át a települések hulladékkezelését. Létrehozták az állami vízfejként működő Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t (NHKV), és erre a cégre bízták a lakossági díjak beszedését. Az NKHV-t már többször is tízmilliárdokkal segítette ki az állam 26,4 milliárd forintot ad a kormány a hulladékkáosz megoldására 2018. October 31. 10:56 , évente lecserélik a vezetését Kirúgták a kukaholding teljes igazgatóságát 2019. March 15. 12:08 , de eddig semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni.

A tevékenységükből annyi látszik, hogy a lakosság hónapokig nem kapott számlát, majd egy összegben akarták behajtani a díjakat. A hulladékszállítást valóban elvégző, többségében önkormányzati cégek egy-másfél év múlva kapják meg munkájuk ellenértékét, ráadásul nem is egészet, így több önkormányzati cég is csődközelben van Tönkreteszi a szombathelyi önkormányzati cégeket a rezsicsökkentésnek nevezett államosítás 2018. April 25. 07:03 , Szombathelyen tavaly év végén félmilliárd forintot kellett emiatt beletolni 3,6 milliárdos veszteség az állami hulladékgazdálkodónál, Szombathely 500 milliót ad saját cégének 2018. December 11. 11:19 a hulladékszállításba, az év elején Budapestre is lecsapott a kukaholding A kukaholding a vidéki városok után Budapestre is lecsapott, Szombathelynek már félmilliárdjába került a működése 2020. January 13. 07:48 .

A SZOVA elvesztette a szolgáltatási területének jelentős részét

A rezsicsökkentés másik következménye, hogy a kormány újraosztotta a hulladékkezelést az önkormányzati cégek között. Kitalálták a közszolgáltatói jogosultságot, és ennek nem minden cég felelt meg. 2017. január elején döbbentek meg 37 vasi településen a Müllex kukásautói járnak a SZOVA gépei helyett 2017. January 03. 16:19 a lakók sok Vas megyei településen, hogy más színű kukásautók járnak, mindenféle bejelentés nélkül.

Korábban a SZOVA szállította el a hulladékot Vas megye északi részének nagyobb részéről, több mint 50 településről. Ezt a jogosultságot napok alatt veszítette el a szombathelyi cég, a megyét kétfelé osztották, az északi részt a soproni önkormányzat tulajdonában lévő STKH Kft. a déli rész a zalaegerszegi önkormányzat cége, a Müllex Kft. nyerte el.

Ráadásul az új szabályok miatt létre kellett hozni a Szomhull Kft.-t, ami egy technikai cég, az ő alvállalkozójaként gyűjti a hulladékot a SZOVA. Viszont mára csak Szombathely plusz hét kisebb település maradt a SZOVÁ-nak, így a géppark és a munkaerő kihasználatlan, alacsony hatásfokkal dolgozik.

Elkezdték az egyeztetéseket

Az előző, fideszes városvezetés sokáig nem foglalkozott az üggyel, tavaly a SZOVÁ-ra akarták hárítani a felelősséget Nemény András: Puskás Tivadar a SZOVÁ-ra akarja hárítani a felelősséget a hulladékszállítás bukása miatt 2018. January 26. 13:43 a bevételkiesés miatt. Hivatalosan többször is egyeztettek a soproni városvezetéssel, előrelépés azonban nem történt.

A cikk elején írtuk, hogy az új városvezetés elkezdte az egyeztetéseket a soproniakkal, kérdés, milyen eredményeket sikerül elérni. Mert, ahogyan írtuk már, a hulladékszállítás nem csak a SZOVA, hanem a városi költségvetés és nem utolsósorban a lakosság szempontjából is stratégiai kérdés.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet