Feltalálták az időgépet

Egy 27 éves iráni tudós állítja, hogy egy szerkezet segítségével 5-8 évre lát előre az időben. De már most tart az olcsó kínai másolatoktól.

Az iráni állami hírügynökség jelentette be a hírt, miszerint Ali Razeghi a teheráni szabadalmi hivatalnál bejegyeztette az Aryayek Időutazó Gépezet nevű szerkezetet. Állítása szerint a készülék nem nagyobb egy asztali számítógépnél, és nem képes arra, hogy valakit fizikailag a jövőbe küldjön. Arra viszont igen, hogy egy érintésből megmutassa egy személy következő 5-8 évét.

H. G. Wells időgépe - ez azért jóval nagyobb volt
Nyugat.hu

A dolog érdekessége, hogy Razeghi az iráni Stratégiai Innovációs Központ igazgatója, és már több mint kétszáz ötletét jegyzi a szabadalmi hivatal. Azért is büszke a teljesítményre, mert – mint mondta – az amerikaiak dollármilliókat ölnek egy hasonló projektbe, ő viszont ennek töredékéből megoldotta a feladatot.

A találmány egyelőre csak papíron létezik, mert az irániak attól félnek, hogy ha megépítik a prototípust, akkor a kínaiak ellopják a terveket, és milliószámra gyártják a gyenge minőségű másolatot.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a lopást meg lehet előzni, hiszen ha a prototípus megmutatja a következő 8 évet, azt is látható lesz, hogy a kínaiak mikor, hol és hogyan akarják ellopni a terveket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű