Így emelkedett a halálozások száma Magyarországon és Európában

Voltak olyan hónapok, amikor 50-60 százalékkal többen hunytak el.

A vírustagadók és -szkeptikusok minden bizonnyal találnak magyarázatot az alábbi adatsorokra, de talán kézenfekvőbb a koronavírus-járvánnyal magyarázni az Eurostat által kiadott számokat az utóbbi szűk két év európai többlethalandóságáról.

A viszonyítási pont a járvány előtti 5 év átlaga volt, ehhez képest nézték meg havi bontásban az elhunytak számát 2020 januárjáról 2021 szeptemberig.

A grafikonon jól láthatóan kirajzolódnak a járvány hullámai (a negyedik még nincs benn) és azoknak a súlyossága, és mindezt országokra lebontva is meg lehet tudni.

A grafikon azt mutatja, hogy a korábbi évekhez képest hogyan alakultak a halálozási számok a koronavírus-járvány időszaka alatt. Az uniós átlag mellé kiválasztottuk Magyarországot és Ausztriát.
Eurostat

Ezek szerint Magyarországon súlyos volt a helyzet mind 2020 végén, mind 2021 tavaszán, amikor is 50-60 százalékkal többen haltak meg, mint a korábbi években, jóval meghaladva az európai átlagot, ami szintén szomorú képet mutat az őszi 40 és a tavaszi 20 százalékos csúccsal.

Mindez egybevág az általunk ismert helyi adatokkal.

Lapunk a járvány alatt többször is kikérte a szombathelyi halálozási számokat Itt vannak az első negyedév szombathelyi halálozási adatai, és ember legyen, aki érti őket 2021. April 18. 19:31 , amelyek 2020 végén drámai emelkedést mutattak, és áprilisban is jó látható a harmadik hullám érkezése, igaz, ez utóbbi szerencsére jóval alatta maradt az országos átlagnak.

Kattintson a képre a nagyításhoz!
Nyugat.hu

A negyedik hullámról egyelőre nincsenek információink.

Az alábbi Eurostat-animáció országos és havi lebontásban mutatja az európai halálozások számának növekedését a koronavírus-járvány alatt.

ec.europa.eu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19