Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Így nyitnak ki az osztrák iskolák, és talán van mit tanulni tőlük

Nagyon sok pluszpénzt tesznek a rendszerbe, hogy a diákok pótolni tudják a kimaradást.

Bár a magyar kormánykommunikáció azt sugallja, hogy remekül megy a középiskolákban a digitális tanrend, az érintettek – diákok, tanárok, szülők – tudják, hogy a valóság némileg más.

Bizonyára akadnak olyan intézmények, ahol – a körülményekhez képest – frappánsan kezelik a kihívásokat, de ennek az ellenkezője is éppúgy igaz.

Jó néhány középiskolában gyakorlatilag elúszott az első félév, és egyelőre nem látni a folytatást sem.

Nagyon sok a kiesés.

Vannak olyan tantárgyak, amikkel – ha úgy áll hozzá a tanár és a diák – még csak-csak lehet kezdeni valamit távoktatásban, ám sok esetben – például a szakmai tárgyak esetén – ez szinte reménytelen.

Talán a mi illetékeseink is olvassák

Ebből a szempontból például figyelemre méltó, hogy hogyan kezeli a helyzetet a szomszédos Ausztria, amelyre mellesleg szeretünk mintaként tekinteni járványügyileg, és azon túl is.

Hogy a magyar iskolák mikor és hogyan nyitnak, azt egyelőre nem lehet tudni, mindenesetre az osztrákok belevágnak.

Bécsben és Alsó-Ausztriában február 8-án, másutt február 15-én újranyitnak az iskolák, az elmaradások pótlására pedig egy csomagot jelentett be a kormány.

Az ORF közlése szerint a most következő két iskolai félévben összesen 200 millió euró (kb. 72 milliárd forint) áll majd rendelkezésre a felzárkóztató foglalkozások megszervezésére, az oktatási minisztérium 4700 plusz állást tervez létrehozni a pedagógusok státuszának bővítésére valamint egyetemista, főiskolás tanárjelöltek bevonására.

A osztrák program lényegét a kiegészítő órák adják: a nyári szünetig minden osztály heti két felzárkóztató órával gazdálkodhat, az iskolák dönthetik el, hogy ezeket hogyan használják fel. Lehetőség lesz csoportbontásra, de akár arra is, hogy egy hosszabb blokkban használják fel az órákat például egy iskolai dolgozat előtti közös felkészülésre.

Azzal is számolnak, hogy a felzárkóztató órák áthúzódnak a jövő tanév elejére is.

A diákok korrepetálását segítik a félévközi és húsvéti szünetre megszervezett napközi foglalkozások is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19

Tovább az oldalra