Így változnak hétfőtől a járványügyi korlátozások

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közzé tette a pontos szabályokat.

A járvány ötödik hulláma kezd lecsengeni, ezért hétfőtől nem kell maszkot viselni az eddig előírt zárt terekben sem, tehát sem a tömegközlekedési eszközökön, sem az üzletekben, de megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások is.

A maszkviselési kötelezettség hétfőtől megszűnik a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken, valamint a vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell maszkot viselniük munkájuk során – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Megszűnnek a védettségi igazolványhoz kötött hazai szolgáltatások igénybevételének és rendezvények látogatásának korlátozásai. A tájékoztatás szerint a Magyarország területére történő beutazással kapcsolatos korlátozásokat is feloldják.

Egyvalami azonban nem változik, a védettségi igazolvány kiállítására és érvényességére vonatkozó szabályok, hiszen azok az uniós Covid-igazolványra vonatkozó szabályozással összhangban lettek kialakítva, az uniós országok pedig továbbra is maguk határozzák meg, hogy Covid-igazolványhoz kötik-e az országba való belépést.

A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét a kórházi oltópontokon, a háziorvosoknál és a házi gyermekorvosoknál mindazoknak, akik élni szeretnének vele. Az oltottságot továbbra is elvárják az egészségügyi és a szociális dolgozóktól, valamint a honvédelemben, de a közigazgatás többi területén feloldják a kötelezettséget – írták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19