Immunológus: nem feltétlenül muszáj utazgatni jobbra-balra

Eközben Magyarországon újabb lazításokra lehet számítani.

"A Szputnyik, a Novavax, a Moderna és a Pfizer a leghatásosabb oltóanyagok" - mondta Lisziewicz Julianna immunológus az ATV híradójának.

A szakember szerint az említett vakcinák eredményeit nemzetközi vizsgálatok igazolják, az orosz oltóanyag azonban mégsem kapott jóváhagyást az Európai Gyógyszerügynökségtől – közölte az olasz miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcson. Vagyis a Szputnyikkal oltott magyarok uniós utazása továbbra is kérdéses.

A híradó megkeresésére a külgazdasági és külügyminisztérium kijelentette: a Szputnyik engedélyezéséhez szükséges vizsgálat mind az Európai Gyógyszerügynökség mind a WHO részéről folyamatban van, továbbá hangsúlyozták a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról szóló kétoldalú tárgyalások fontosságát.

"Én azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy védettek legyünk és nem feltétlenül muszáj utazgatni jobbra-balra, mivel pusztít ez a delta variáns, ami eredetileg Indiából indult és most már több mint 90 ország jelentette, hogy jelen van" - fogalmazott Lisziewicz Julianna.

A delta variáns miatt szigorú intézkedéseket vezettek be az Ausztrál fővárosban. A több mint 5 millió lakosú Sydney városát két hetes zárlat alá helyzeték, miután a héten több mint 80 embernek lett pozitív a koronavírus tesztje. Valamennyi eset a repülőtéren dolgozó egyik taxisofőrrel hozható összefüggésbe, aki valószínűleg egy külföldi járat személyzetétől kapta el a betegséget.

"Ha hét nap múlva drámai változás következik be a trendben, akkor nyilvánvalóan át fogjuk értékelni a helyzetet, de ebben a szakaszban az a legjobb döntés, ha tartjuk a kéthetes periódust, ami július 9-én péntek éjfélig tart. Erre van szükség annak biztosításához, hogy elérjük a nulla közösségi átvitel célkitűzését, amely mindig is a célunk volt a világjárvány kezdetétől fogva" – fogalmazott Ausztrália legnépesebb államának vezetője.

"Az ausztrálok tulajdonképpen most néznek szembe ezzel a komoly járványhullámmal. Egyrészt azért, mert megjelent náluk ez a fokozottan terjedőképes vírusvariáns, de nem ez az elsődleges ok, hanem az, hogy Ausztráliában most van késő ősz, kora tél, tehát náluk most van a légzőszervi betegségek szezonja" – mondta a híradónak Rusvai Miklós virológus.

Eközben Magyarországon újabb lazításokra lehet számítani. Hamarosan sem a bevásárlóközpontokban, sem a tömegközlekedési járműveken nem kell majd maszkot viselni, védettségi igazolványtól függetlenül. "Az én véleményem szerint egy 50-55%-os átoltottság nagyon nagyon alacsony, én még a 80%-os átoltottságnál is megtartanám a maszkviselési kötelezettséget a zárt tereken" - mondta Rusvai.

A delta névre keresztelt új vírusvariánst egyébként Magyarországon is azonosították, azonban úgy tűnik, annak hazai terjedésétől egyelőre nem kell tartani. Az Egyesült Királyságban ugyanakkor ez a variáns okozza a friss fertőzéseknek több mint 80%-át hangzott el a híradóban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19