India leállította a vakcinaszállítást

A Magyarország által várt vakcinából sem adnak el egyelőre külföldre.

Mint ismert, a világ legnagyobb vakcinagyártója, az Indiai Szérum Intézet (SII) már korábban jelezte, hogy később fogja csak teljesíteni szállításait Nagy-Britannia felé. Ebből a briteknél nagy felfordulás is keletkezett, de Boris Johnson miniszterelnök közölte, akkor is lesz nyitás az országban. - írja az infostart.hu.

A Reuters és a BBC csütörtökön arról számolt be, hogy az indiai gyógyszergyár most teljesen leállította a vakcinaexportot, mert az országban egyre súlyosabb a járványhelyzet. Az ország hatóságai 47 262 esetről és 275 halálesetről számoltak be szerdán - ez az idei év legmagasabb napi emelkedése.

Ideiglenes hatállyal döntöttek a szállítások felfüggesztéséről, a tilalom a BBC értesülése szerint valószínűleg április végéig tarthat.

Az SII gyártja azt az AstraZeneca-oltást is, a CoviShieldet, amelynek a magyar hatóság a napokban adott veszélyhelyzeti engedélyt (a kínai CanSino egyadagos oltásának behozatali engedélyével együtt). A magyar féllel való tárgyalásokról egyelőre semmilyen információ nem áll rendelkezésre. Korábban többször is az hangzott el, hogy néhány héten belül befuthatnak ezek az oltások – és a CoviShield jelenhet meg előbb a magyar oltóhelyeken, lévén az szinte teljesen megegyezik a most használt AstraZeneca-oltással.

A Reuters azt írta, egyelőre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által létrehozott, a szegényebb országok hozzáférését elősegítő kezdeményezés, a COVAX számára ígért mennyiséget sem szállítják le.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19