Irónia: pozitív lett a koronavírus-tesztje a szerb ortodox egyház vezetőjének, miután a járványszkeptikus püspök temetésén járt

Pozitív lett a koronavírus-tesztje Irinej szerb pátriárkának, a szerb ortodox egyház fejének - közölte értesülését csütörtök reggel a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A 90 éves egyházfőt szerdán szállították kórházba, állapota stabil. Irinej pátriárka vasárnap részt vett a montenegrói ortodox egyházfő, Amfilohije temetésén, aki a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele. Amfilohijét nyitott koporsóban ravatalozták fel, a hívek a homlokát és a kezét csókolgatták kegyeletük lerovásának részeként. A gyászszertartáson, amelyen több ezren vettek részt, szinte senki nem viselt maszkot, és a kötelező távolságot sem tartották be.

A temetést követően Joanikije montenegrói püspök is kórházba került tüdőgyulladásra utaló jelekkel, csütörtök reggelre kiderült, ő is megfertőződött. A szertartáson mások mellett részt vett Zdravko Krivokapic, kormányalakítással megbízott montenegrói politikus, Aleksandar Vucic szerb elnök, valamint Milorad Dodik, a boszniai háromtagú államelnökség szerb tagja.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19