Nem telik el hét úgy, hogy ne kapnánk olvasónktól olyan bejelentést, ami Szombathely egyes részeinek szemétállapotáról szólna.
A hét elején a Bem utca mögötti játszótér siralmas állapotáról írtunk.
Szintén olvasói levélből értesültünk a Savaria mozi melletti szemetes helyzetről. Fotós kollégánk kiment a helyszínre, és megerősítette, hogy a két nappal ezelőtti állapot azóta sem változott.
A csikkrengeteg még csak hagyján, annak ellenére, hogy a közelben vannak hamutartós kukák:
De úgy tűnik az üdítős és popcornos dobozt sem sikerült a vetítés után a szemetesbe dobni, nem beszélve a szendvicsekről:
Felvettük a kapcsolatot a Szomhull Nonprofit Kft-val, feltettük kérdéseinket, de egyelőre még nem válaszoltak.
Amint kapunk visszajelzést, kiegészítjük írásunkat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!