Itt vannak Magyarország hivatásos űrhajósai

Egyikük egy hónapra az űrbe megy.

Magyar Űrhajós Program egy orvossal és három mérnökkel kezdi meg a kétéves kiképzését Magyarország újonnan felállított hivatásos űrhajósállományának - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Közleményük szerint a kutatóűrhajós program keddi sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozták a négy jelölt személyét is. Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András alkotják azt a magot, akik közül egy valaki közel egy hónapos tudományos küldetésen vesz majd részt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén - írták.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a megnyitó beszédében kiemelte:

Magyarország visszatér az űrbe.

Az alapján, hogy 1980-ban - a sajtótájékoztatón vendégként jelen lévő - Farkas Bertalan űrrepülése milyen erős katalizátorként hatott a magyar tudományos életre, igen megalapozott a mostani űrhajós program legfőbb célkitűzése, hogy hosszan tartó, felívelő pályára állítsa a magyar tudományt és high-tech ipart - foglalta össze a program hosszútávú törekvéseit.

MTI/KKM
Magyari Gábor, a HUNOR Program űrhajósválogatásáért és kiképzéséért felelős szakmai vezetője közölte, hogy a beérkezett 240 érvényes jelentkezést az Európai Űrügynökség, a NASA, a Nemzetközi Űrállomás és a program magánipari partnerének, az Axiom Spacenek követelményeivel összhangban szűkítették a bemutatott négy kiképzendő űrhajósra.

A csaknem egyéves válogatási folyamaton tesztelték a versenyben lévők szellemi teljesítőképességét, a testük teherbírását, a személyiségük stabilitását, tudományos munkaszínvonalát és hogy képesek-e csapatban ugyanúgy együttműködni, mint ahogyan vezetni is, amikor kell - tájékoztatott a szakember.

MTI/KKM

A négy kiválasztott jelölt között van Cserényi Gyula 33 éves erősáramú villamosmérnök; Kapu Tibor 31 éves űripari fejlesztőmérnök; Schlégl Ádám klinikai ortopédsebész és Szakály András 40 éves repülőipari-tervezőmérnök.

A HUNOR Magyar Űrhajós Program célja egy magyar kutatóűrhajós feljuttatása a Nemzetközi Űrállomásra, ahol csaknem egy hónapon át döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket fog végrehajtani.
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech