Nem titok, hogy Jánosháza polgármesterével még a Főkefe-ügy Jánosháza polgármestere: „Nekünk sem veszi fel a telefont a Főkefe” 2023. May 11. 15:27 kapcsán ismerkedtünk meg. Kiss András akkor szokatlan nyíltsággal és gyakorlatiassággal állt a kérdéshez, így amikor a közelmúltban a szerkesztőségben eldöntöttük, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítunk a megye kisebb városaira, az ő neve is előkerült. Annál is inkább, mert a 2013-ban várossá lett Jánosházáról, mea culpa, nem tudtunk sokat. A polgármester egy napsütéses nyári reggel fogadott minket irodájában. Asztala melletti albumokból még áradt a jellegzetes nyomdaszag.
Mik ezek az könyvek?
Bors Gézának, a Honismereti Kör elnökének negyed évszázados munkája van benne. A város mellé állt, az önkormányzat anyagilag is beszállt, és voltak olyan magánemberek is, akik segítették a megszületését. A könyv átöleli Jánosháza teljes történetét a 14. századtól napjainkig. Nagyon büszkék vagyunk rá. Májusban egy Vas megyei értéktár gyűlés volt itt nálunk, hivatalosan annak a keretében mutattuk be. Itt volt V. Németh Zsolt államtitkár, országgyűlési képviselő és Marton Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke is.
Reprezentatív célokat szolgál?
Részben igen, de könyvesbolti forgalomba is kerül.
Valójában nem ezzel, hanem azzal akartam kezdeni, hogy amikor először beszéltünk telefonon, ön elkezdte magyarázni, hogy merre található Jánosháza. Ennyire nem tudják az emberek?
Valahogy bennem van, hogy ilyenkor mindig elmondom, hogy a 8-as és a 84-es út kereszteződése, hogy GPS nélkül is el lehet hozzánk indulni. Volt már arra példa, hogy egy magas rangú budapesti tisztviselő elindult hozzánk tornaterem átadására és Jánoshalmán kereste az iskolát. És van még Jánoshida és Jánossomorja is. Néha kevernek bennünket, már gondoltunk arra, hogy valami közös programot szervezünk a Jánossal kezdődő városok számára.
Éppen most hétvégén volt a városnap, ugye?
Itt valami tévedés van, az idei városnap csak augusztus 12-én lesz. Ilyenkor a civil szervezetek főznek, megvendégelik a lakosságot. Most tizenöt csapat lesz, a vadászok vadat, a horgászok halászlevet, az erdélyi barátaink bárányhúst készítenek majd. Sok finom étel lesz.
Az is láttam, hogy a főszereplő Marót Viki és a Soulwave lesz. Jó néhány nagyvárosban ennél sokkal kommerszebb ingyenkoncertek vannak. Most hadd ne mondjak példát. Ilyenkor a fellépőkről ki dönt?
A művelődési házban dolgozó programfelelősök, a szociális bizottság és valamennyire én is beleszólok. Az elmúlt évtizedben szinte az összes nagy együttes megfordult nálunk. A Kowalsky-koncerten több mint ezer autó és 6500 ember jelent meg. El lehet képzelni, mi volt itt, Jánosházán 2500-an laknak.
A képviselőtestület ilyenekről is vitatkozik?
Majdnem mindenről vannak viták, és szerintem ez így van jól.
Azt láttam, hogy mind az ön, mind az összes képviselő mellett a „független” jelző van feltüntetve a település honlapján. Ez így is van? A valóságban mennyire van jelen a pártpolitika a településen?
Én jobboldali vagyok, azt sem tagadom, hogy nem kedvelem a baloldalt. Nem vagyok párttag, de a Fidesz támogatott a 2019-es választáson, úgy, hogy 2014-ben egy fideszes polgármestert győztem le. A testületi tagoknak különbözők a politikai nézetei, vannak, akik nem értenek egyet a kormány vonalával, de ezek ritkán jönnek elő. Az üléseken inkább gyakorlati ügyekkel foglalkozunk. Van olyan ülés, amikor 16 napirendi pontot tárgyalunk, és mindig vannak egyéb ügyek, nincs arra időnk, hogy azon vitatkozzunk, hogy éppen mit csinál jól vagy rosszul a kormány.
Mi volt a téma a legutóbbi ülésen?
Egyetlen hivatalos téma volt: a szociális tűzifa. Arról már korábban döntés született, hogy részt veszünk a pályázatban, most arról kellett dönteni, hogy elfogadjuk-e az erdészet ajánlatát. Emiatt kellett összeülnünk, de ha már ülés volt, beszéltünk a csapadékvíz-elvezetésről, a kiépülő optikai kábeles hálózatról és arról, hogy augusztus végén megszűnik a jánosházi tévé. Ez utóbbi nagyon sok lakost érdekel.
Minket is. Mi történik a tévével?
A régi tulajdonos eladta a céget, az új tulajdonos pedig nem akar ezzel foglalkozni, bejelentette, hogy megszünteti az adást. Ez valójában egy kábelhálózat volt, ami a DIGI Tv csomagját sugározta, emellett volt egy saját csatorna a saját gyártású műsoroknak. Ez szűnik meg, a lakókat pedig most arról értesítjük, hogy milyen más szolgáltatókra tudnak átállni. A korábban elkészült saját műsorokat folyamatosan töltjük fel a YouTube-ra.
Egy jó pár évvel ezelőtti adásba én is belefutottam a YouTube-on, amikor készültem erre a beszélgetésre. Abban azt ígérte, hogy egy nagy lánc készül üzletet nyitni Jánosházán. Lett ebből valami?
Folyamatban van. Egy vállalkozó megvásárolta a város egyik legjobb telkét, készülnek e tervek, és nemsokára indul az építkezés. Nem titok, hogy egy Spar áruház lesz belőle.
2014-ben csak néhány szavazattal győzte le az elődjét, de a 2019-es választáson már több mint 75 százalékot kapott. Nem egy kreatív kérdés, de biztos mások is szeretnék tudni, hogy mi a népszerűség titka.
Szerintem az, hogy az itt lakók látták, hogy az első ciklusom alatt milyen nagyot változott Jánosháza. Ez persze nemcsak nekem volt köszönhető, de én mentem a pályázatok után, hajtottam a dolgokat és sok minden megvalósult, aminek már régebben meg kellett volna valósulnia.
Legyen akkor ez a reklám helye és halljunk néhány példát.
Felújítottuk a báziskonyhát, korábban 250 főre tudtak főzni, most 600. Felújítottuk az óvodát, a Batthyány-iskolát, energetikailag újítottuk fel a városházát, a kultúrházat, zebrákat festettünk, elkészült a buszforduló, felújítottuk az átmenő utakat, hat utcában rendbe tettük a járdákat, nekiláttunk a bölcsődének. Hirtelen ennyi jut eszembe.
Szóval ilyeneken múlik.
Igen. És fontos a kommunikáció is. Abban az értelemben, hogy kimegyek az emberek közé és köszönök mindenkinek.
Visszatérve a fejlesztésekhez: ezekhez kell politikai hátszél?
Amikor 2014-ben polgármester lettem, teljesen új voltam, a megyei napilap azt írta rólam, hogy annyira új vagyok, hogy fotójuk sincs rólam. Akkor elmentem bemutatkozni a megyei politikusokhoz, akik azt mondták, ha látják, hogy dolgozom, akkor segítenek. Én valójában nem akartam politikus lenni, saját kereskedelmi cégem van.
Akkor hogyan keveredett ebbe bele?
2014-ben sokan megkerestek, hogy induljak el, támogatnak, biztos le tudom győzni az akkori polgármestert, akivel egyébként nekem is voltak afférjaim.
Kibékültek azóta?
Nem, nem is beszélünk, azóta is én vagyok a fő ellensége.
A hat fős testületben három hölgy képviselő is van. Szokatlan ez a masszív női jelenlét.
Két hölgy már elég régóta tagja a testületnek, a harmadik a legutóbbi választások alkalmával került be. Ebből is látni, hogy milyen talpraesettek a jánosházi asszonyok. Egyébként a munkájukkal megszolgálták a választók bizalmát.
Milyen a kapcsolata a megyei kormánypárti politikusokkal?
Nagyon jó a munkakapcsolat közöttünk, de azt is nyíltan elmondom, ami nem tetszik.
Például?
Például, hogy miért Ausztriába kell nekünk most élelmiszert vásárolnunk mikor korábban ők jártak hozzánk.
Az inflációra céloz?
Persze. Hihetetlen árak vannak Magyarországon, havonta kéthavonta mi is kijárunk, és olcsóbban veszek mosóport, élelmiszer vagy sört, ráadásul jobb minőségben. Ez engem nagyon zavar. De van sok minden egyéb is, amit másként csinálnék, ha én lennék a miniszter. De nem én vagyok.
Mi okozza mostanában a legtöbb fejfájást?
A munkahelyek megtartása. Jánosházán van egy cég, amely a hátán vitte a foglalkoztatást, de most nehézségekkel küzd, régen 800 embert foglalkoztatott, most 300-at. Tudom, hogy Szombathelyen lenne munkahely, hogy papíron munkaerőhiány van, de ha valaki megszokta, hogy helyben dolgozik, akkor nem olyan egyszerű a napi 1-1,5 óra utazásra átállni. A település pedig azt érzékeli, hogy a kisebb termelésből kevesebb iparűzési adó folyik be. Egy másik nagyobb céget szeretnénk idecsábítani, meg is kerestük őket a lehetőséggel, hogy itt ez a kiváló adottságú iparterület a kedvezményekkel. Az egyik nagy szombathelyi cég érdeklődött, is, aztán mégis inkább Szombathelyen épített egy újabb gyáregységet. 50-60 kilométerről hordják oda az embereket, itt meg helyben lenne a munkaerő. Nem is értem. Mondjuk azt sem értem, hogy miért nem fizetik meg az embereket, akkor nem Ausztriában dolgozna fél Vas megye.
Megvan még Jánosházán a posta?
Igen. Éppen tegnap egyeztettem. Néhány szolgáltatást, mint például az értékpapír-kereskedelmet, visszavonták, de a posta megmaradt. A takarékszövetkezet viszont nálunk is bezárt és elvitte a bankautomatát is, így most már csak egy maradt.
Van, amit hiányolnak még az emberek?
Az éttermet hiányolták, de közben nyílt egy pizzéria. A tévét is hiányolni fogják, de remélem, hogy még ebben a hónapban elindul az optikai kábeles szolgáltatás. De biztos még van olyan ember, akinek valami hiányzik vagy nem tetszik.
Korábban nagyszámú zsidóság élt Jánosházán.
Igen, a háború előtt nagy zsidó közösség élt itt, zsinagógával és mészárszékkel. Sajnos kevesen tértek vissza a második világháború után, és mára gyakorlatilag teljesen eltűntek.
A roma kisebbség is sokaknak eszébe jut Vas megyében, amikor Jánosháza a téma.
A romák a lakosságnak körülbelül 12 százalékát teszik ki.
És milyen az együttélés? Azt hallottam, hogy kisebb a feszültség, mint korábban.
Próbálunk munkát adni és nem segélyt, és nem is sikertelenül. Mindössze öt családdal van gond, ez kezelhető. Az mondjuk probléma, hogy rendőrhiány van az országban, hozzánk sem jut járőr például. Őrsünk van, csak éppen személyzet nincs. A rendőrség most már évek óta nem ír beszámolót, amikor kérdezek valamit, azt mondják, folyó ügyekről nem nyilatkozhatnak.
Melyik volt a legjobb időszak Jánosháza számára?
Jánosháza sokáig Vas megye egyik legfontosabb települése volt, a fénykora a második világháború előtt, a nagy gazdasági válság után volt. Angliából jártak ide lovat, marhát és gabonát venni, az itteni árakat bemondta a rádió, ehhez igazították a tőzsdei számokat. Ekkor közel ötezer ember lakott itt. A vasúti csomópontot is itt akarták megépíteni, de nem tudtak megegyezni a gazdákkal, így Celldömölkön épült meg és ott indult el a fejlődés. A kommunizmusban is jobban feküdt a pártnak Celldömölk, Jánosháza pedig árnyékba került.
Most jobb a helyzet?
Szerintem sokkal.
Mire a legbüszkébb?
A 2019-es választási eredményemre, ha kilépek a lakásomból, látom a fejlesztéseket, amelyek az én közreműködésemmel készültek el. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Magyarországon itt van az egyetlen aradi vértanúk szoborparkja embernagyságú alakokkal. Büszke vagyok, hogy húsz év után ismét elindult a bölcsőde, hogy olyan jó híre van az óvodának, hogy messzebbről ide hordják a gyerekeket, hogy mind a két iskolánk jól megy.
Azt mi is megírtuk Félmilliárd forintért bővítették 2023. June 15. 11:26 , hogy az egyházi fenntartású iskola megújult, de már akkor megfogalmazódott bennem, hogy szép, szép, de mi van az államival?
A Batthyány-iskola épülete önkormányzati tulajdonban van, valamikor 2016 környékén pályáztunk az energetikai felújításra, és nyertünk is, új lett a fűtés, a szigetelés, a nyílászárók, napelemek kerültek a tetőre. Most éppen a villamos hálózat felújítása folyik az épületben, és már jeleztük a tankerületnek, hogy olyan sok gyerek van, hogy itt is építeni kellene tantermeket.
Honnan ez a sok gyerek? Helyiek vagy betelepülők gyerekeiről van szó?
Sok betelepülő is van. Mikor polgármester lettem, 70 ház volt eladó, most három-négy. Közel a határ, jó az infrastruktúra, még a megszűnésekkel együtt is vannak munkahelyek. Minden van kicsiben, ami egy nagyobb városban nagyban. Korábban az alacsony ingatlanárak is vonzók voltak, most már nem annyira.
Ha valaki még nem Járt Jánosházán, mint én, az miért jöjjön ide?
Az aradi vértanúk szoborparkja mellett nézze meg kívülről Közép-Európa egyetlen hagymakupolás kastélyát és a felújított barokk templomunkat, ahol találkozhat Brenner János első képi megjelenítésével. De van egy csodálatosan rendbe tett horgásztavunk is, itt a városháza szomszédjában pedig a felújított civil ház áll.
Ha már előkerült, mi van most a város leghíresebb épületével, a Erdődy-Choron várkastéllyal? Lapunk 2021-ben foglalkozott Dicső múlt után szégyenteljes pusztulás: várkastély Jánosházán 2021. August 17. 07:34 vele, azóta történt előrelépés?
Sajnos nem. A kastélyprogramban még 2015-ben nyertünk 1,3 milliárd forintot a felújításra. Volt nagy bejelentés, ünnepség, öröm, aztán egy év múlva egy kormányrendelettel visszavonták az összeget. Később a fenntartóval közösen sikerült pénzt szerezni arra, hogy közmunkával megtisztítsuk, rendbe tegyük az épület környékét, de most sajnos megint kezdi benőni a gaz.
Megtudhatnánk valamit a kastélyról, ami nincs bent a könyvekben?
Amikor újítottuk fel a szomszédos dombon álló templomot, találtunk egy alagutat, és megörültünk, hogy megvan a járat, ami a legendák szerint összekötötte a templomot és a várat. De aztán kiderült, hogy „csak” egy kripta. De még nem adtuk fel, a vár sarkán van egy nagyon mély kút, vannak, akik szerint ott kell keresni a járatot.
Az interjú után megnéztük a városháza előtti parkot, majd autóba ültünk és sétáltunk egyet várkastélyban is. Ez utóbbira egy külön cikkben térünk vissza.