Az általános iskolák január 4-én, a középiskolák pedig január 11-én nyitnak újra - jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár.
Maruzsa elmondta, hogy biztosítják az intézmények számára a tisztítószereket, és marad a testhőmérséklet-mérés is, a téli szünetben pedig kitakarítják, fertőtlenítik az intézményeket. Hozzátette, hogy azokat a kollégistákat, akik hazautaznak a családjukhoz, majd visszatérnek Magyarországra, ingyenesen tesztelik majd.
Folytatódik a pedagógusok tesztelése is, de másként mint eddig: január 2-án és 3-án, azaz egy hétvégén, az Országos Mentőszolgálat tesztelési pontjain vethetik alá magukat gyorstesztelésnek. A két ünnep között adnak erről majd részletes tájékoztatást adnak a kormány tájékoztatási oldalán - ígérte az államtitkár.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.