Januárban minden hétvége oltási hétvége lesz csütörtöktől szombatig

A helyszínen kell regisztrálni, az első, a második és a harmadik vakcina is kérhető lesz.

Jövő héttől ismét szerveznek oltási akciónapokat. Januárban minden héten csütörtöktől szombatig várják majd azokat, akik időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval szeretnék felvenni a védőoltást.

Az akciónapokon az első, a második és a harmadik vakcina is kérhető lesz. Országszerte 215 helyszínen, a kórházak mellett járási központokban is lehet majd kérni a vakcinát. Ahol szükséges, ott az oltóbuszok is újra munkába állnak – számolt be róla az M1 Híradója.

Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást – olvasható a koronavirus.gov.hun.

Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkéri arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat.

Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:

  • 2022. január 6-7. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
  • 2022. január 8. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
  • 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
  • 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
  • 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Covid 19